Matajsz Márk: minden munkát elvégeztünk az elmúlt nyolc hónapban
Matajsz Márk, az FTC-Telekom Waterpolo női vízilabdacsapatának vezetőedzője szerint a gárda készen áll a címvédő Sant Andreu elleni, máltai Bajnokok Ligája elődöntőre, amelyen „mindenre szüksége lesz” a győzelemhez.

MTI/Szigetváry Zsolt
„Ha a stábon látszódik a feszültség, akkor az ráragad a játékosokra, ezért természetesen próbálunk nyugodtak maradni, viszont volt egy-két szituáció, amit többszöri átbeszélés után sem úgy csináltunk, mint ahogyan kellene. Ilyenkor ezekre fel kell hívni a figyelmet, de összességében a hangulat jó, magabiztosan várjuk a szerdai mérkőzést” – nyilatkozta a gzirai négyes döntő helyszínén tartott keddi edzést követően az MTI-nek Matajsz Márk.
A szakember megjegyezte, ilyenkor már nincs min javítani, „nagy baj lenne”, ha taktikailag vagy fizikálisan erre lenne még szükség.
„Minden munkát elvégeztünk az elmúlt nyolc hónapban, eredményes is volt, bízom a csapatban és abban is, hogy a játékosok képesek felnőni a feladathoz” – jegyezte meg.
A két együttes tavaly is az elődöntőben találkozott egymással, a spanyolok akkor magabiztosan diadalmaskodtak, s bár az FTC kerete és játéka is sokat erősödött azóta, a tréner szerint így is rendkívül nagy csata várható.
„Nagyon jó csapatról van szó, együtt is edzőtáboroztunk, jól ismerjük őket. Diktálnunk kell az iramot, de azt is tudni kell, mikor vegyünk vissza, hiszen nem szabad fejjel menni a falnak. A sebességnek és az agresszivitásnak higgadtsággal, nyugalommal, vagánysággal kell párosulnia, mindenre szükség lesz ezen a mérkőzésen” – fogalmazott Matajsz Márk.
Az FTC a Szentes 1993-as sikere óta az első magyar női együttes lehet, amely elhódítja a legrangosabb európai kupát.
A másik elődöntőt a görög Olimpiakosz és a spanyol Mataro vívja.
A zöld-fehérek férficsapata sorozatban a harmadik sikerére hajt, Nyéki Balázs tanítványai csütörtökön a Barceloneta együttesével csapnak össze a fináléért. Az egyformán 19 órakor kezdődő két magyar érdekeltségű elődöntőt a Duna World, az m4sport.hu és a Nemzeti Sportrádió élőben közvetíti.
(MTI-vizipolo.hu)





