2016 augusztus 16.

Egy álommal kevesebb – az 5. helyért játszhat férfiválogatottunk az olimpián

A negyeddöntő rendes játékidejében 9-9-es döntetlent ért el férfiválogatottunk Montenegró ellen. Az ötméteresek pedig ellenfelünk bírta jobban, így a Benedek-csapat nem jutott az elődöntőbe az olimpián.

Rio de Janeiro, 2016. augusztus 6. Zalánki Gergõ (b) a 2016-os riói nyári olimpia férfi vízilabdatornája A csoportjának 1. fordulójában játszott Magyarország - Szerbia mérkõzésen a Rio de Janeiró-i Maria Lenk Uszodában 2016. augusztus 6-án. MTI Fotó: Illyés Tibor


MTI Fotó: Illyés Tibor

Nagy tornán a két csapat legutóbb januárban, a belgrádi Európa-bajnokság elődöntőjében került szembe egymással, a montenegróiak akkor viszonylag sima, 8-5-ös győzelmet arattak. Június végén az olimpiai felkészülés során Herceg Noviban, a Jadran Kupán ugrottak vízbe egymás ellen a felek, a magyarok akkor 11-7-re nyertek.

Az Olimpiai Uszodában helyi idő szerint délelőtt 11 órakor csak néhány száz szurkoló, köztük egy maroknyi magyar drukker foglalt helyet, igaz, később a találkozó alatt folyamatosan érkeztek a nézők.

Egy jó védekezés után rögtön emberelőnybe került a magyar csapat, de Varga Dénes lövése a jobb kapufán csattant. A túloldalon is azonnal jött a fór, a montenegróiak pedig néhány másodpercen belül értékesítették is. A második előnyt már kihasználta a Benedek-csapat, igaz Manhercz Krisztián már akkor talált be szélről, amikor a kiállított játékos éppen visszajött. A folytatásban újra vezetést szerzett a rivális, Aleksandar Ivovic saját, kapufáról visszapattant labdáját bombázta a hálóba (2-1). Fél perccel a negyed vége előtt emberelőnybe került a magyar csapat, de Zalánki Gergő lövését fogta Milos Scepanovic.

Nem kezdett szerencsésen a magyar csapat a második negyedben, Vámos Márton hatalmas bombája a felső lécről talán csak milliméterekkel, de a képzeletbeli gólvonal elé vágódott le, míg a túloldalon akcióból előbb Aleksandar Radovic, majd Ivovic vette be távolról Nagy Viktor kapuját (4-1). Benedek Tibor időt is kért, hogy rendet tegyen a fejekben. A játékosokat láthatóan elbizonytalanította, hogy a lövéseik rendre pontatlanok, ennek ellenére Erdélyi Balázs egy nagy adag szerencsének köszönhetően szépíteni tudott. Ekkor már Decker Attila védte a magyar kaput, de talán túlságosan is a montenegrói bombákra készült, így Mladan Janovic egy beijesztés után könnyedén ejtette át (5-2). A túloldalon gyorsan jött a válasz, a csapatkapitány Varga Dénes váltott gólra egy fórt.

Rosszul indult a harmadik felvonás is magyar szempontból, egy óriási védelmi hibát kihasználva Vjekoslav Paskovic senkitől sem zavartatva úszhatott be a kapu elé, és lőtt a hálóba, visszaállítva ezzel a háromgólos különbséget (6-3). A következő percekben Decker védései tartották életben a magyar reményeket, majd Vámos tette szorossá az összecsapást két távoli bombával (6-5). A montenegróiak fórból találtak be újra, a magyarok pedig Erdélyi remek villanásával minimalizálták újra hátrányukat. Távolról továbbra is életveszélyes volt a rivális, ezúttal Drasko Brguljan volt eredményes. Hat másodperccel a dudaszó előtt emberelőnybe került a magyar csapat, de egy rossz passz miatt lövésig nem jutott el.
A zárófelvonás első támadásából újabb Erdélyi-gól született, de a védekezésben ezúttal is megfeledkeztek a beúszó emberről a magyarok, Ivovic pedig már a harmadik találatát szerezte (9-7). A túloldalon az emberelőnyt Vámos értékesítette, majd két remekül kivédekezett emberhátrány következett. A következő három percben szinte sípszót sem lehetett hallani, csak elrontott távoli próbálkozásokkal telt az idő mindkét oldalon. Két perccel a vége előtt emberelőnybe került a magyar válogatott, de Manhercz lövését blokkolták. A labda visszakerült a magyarokhoz, Varga Dénes pedig távolról egy extraklasszis góllal egalizált (9-9). Negyven másodperccel a vége előtt Decker védését követően a győzelemért támadott a magyar csapat, Szivós Márton lövése azonban fölé szállt. Montenegrónak az időkérés után 12 másodperce maradt, de nem jutott el lövésig, így akárcsak egy nappal korábban a magyar-ausztrál női  negyeddöntőben, itt is jöhettek az ötméteresek.

Montenegró kezdett, Ivovic a kapu jobb oldalába lőtt, Varga Dénes balra. Radovic a másik irányba mozduló Decker mellett balra lőtt, Varga Dániel pedig a kapu jobb oldalába. Darko Brguljan magabiztos volt, Vámos középre tartó lövését azonban hárította a kapus. Janovic mellé tüzelt, de Hosnyánszky próbálkozását is hárította a kapus. A győzelmet így Paksovic szerezhette meg, és nem hibázott.

Montenegró-Magyarország 13-11 (2-1 3-2, 3-3, 1-3, 4-2) – ötméteresekkel
—————————————————–
Olimpiai Uszoda, 1500 néző, v.: Koganov (azeri), Peila (amerikai)
Gólszerzők: Ivovic 3, Dr. Brguljan 2, Radovic, Janovic, Paskovic, Klikovac 1-1, illetve Erdélyi, Vámos 3-3, Varga Dé. 2, Manhercz

emberelőny/gól: 7/1, illetve 9/2

Szöveges élőnk:

Nem jutottunk az elődöntőbe

– Paskovics belőtte, 11-13

– Hosnyánszky lövését védi a kapus

– Mladan Janovics mellélövi, 11-12

– Vámos kihagyja, 11-12

– Darko Brguljan, 11-12

– Varga Dani belövi, 11-11

– Radovics is belövi, 10-11

– Varga Dénes sem tud hibázni, 10-10

– Ivovics belövi, 9-10

Vége a mérkőzésnek, ötösök jönnek

– 12 másodperc montenegrói időkérés

– mekkora gólt lő Varga Dénes, 9-9

– 1:39 a végig

– Benedek időt kér

– fórt puskázunk el

– Varga Dani lövi mellé

– kettős hátrányt védekezünk ki

– fórban vagyunk Vámos utolsó másodpercben, 8-9

– Ivovics mozdul be, 7-9

– Erdélyi villan, 7-8

6-8 oda az utolsó negyed előtt

– Szivós lövése megy a kapufára

– Drasko Brguljan lő egy gólt, ismét közte kettő, 6-8

– Erdélyi kapásból, 6-7

– előnyben ők is, Klikovac értékesíti, 7-5 oda

– fórban vagyunk, vámos tapasztja be, 5-6

– Vámos lő egyet, 6-4-re zárkózunk

– fórban Montenegró, Gojkovics kér időt

– Decker véd egy hatalmasat hátrányból

– Manhercz lövése száll a kapufáról fölé

– Paskovics mozog el, 6-3 oda

– Varga Dénes lövését védi a kapus

– Brguljan lő mellé

Nagyszünet, 5-3 oda

– Varga Dénes fórból eredményes, 5-3 oda

– Janovics ejt, 5-2 oda

– Erdélyi ismétel, 2-4

– fórt kapunk, Hosnyánszky lövi ki a kapust

– Decker a kapuba Nagy Viktor helyett

– magyar időkérés

– Varga Dániel lő mellé

– Ivovics belövi, szabaddobást, 4-1

– Hosnyánszky lövése megy a kapufára

– Radovics könyertelen, 3-1 oda

– Vámos lövése a képzeletbeli gólvonalon táncol

– montenegrói fór, de kimarad

– Brguljan elhozza

Az első negyed végén 2-1 oda

– Zalánki lövését védi Scepanovics

– Benedek kér időt, 32 másodperc van vissza

– Kis Gábor lövi bele Scepanovicsba

– Ivovicshoz pattant a kapufáról a labda, másodszor már nem hibáz, 1-2

– fórba kerülünk, szépen adogatjuk körben, Manhercz belövi, 1-1

– Gojkovics kér időt

– Varga Dénes lő mellé

– Vámos lő a kapufára

– Ivovics durrantja fölé

– Szivós lövése megy fölé, Hárait szórják ki

– montenegrói fór, Kis Gábort állítják ki, Drasko Brguljan lövi be, 0-1

– előnybe kerülünk, Varga Dénes kapufára lövi

– beteszik centerbe, de jól védekezünk

– Paskovics elhozza a labdát

– elhangoztak a csapatkiálltások

– már a vízben a csapatok

– kézfogásokon is túl vagyunk

– elhangoztak a himnuszok

– a mérkőzés 16 órától kezdődik

– a nap első negyeddöntője a miénk

a negyeddöntő párosításai:

16.00 MAGYARORSZÁG-Montenegró
17.20 Szerbia-Spanyolország
20.10 Brazília-Horvátország
21.30 Görögország-Olaszország

MTI / vizipolo



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek