2016 július 07.

Letették az esküt riói olimpikonjaink

Ünnepélyes keretek között esküt tettek a riói olimpiára utazó sportolóink. A csapatzászlót Kósz Zoltán hozta a színpadra, majd adta át Varga Dánielnek.

2016olimpiaiesku

Az eskütétel (Fotó: Máthé Balázs)

Nyolc sportoló olvasta előre az eskü szövegét. Janics Natasa, Földházi Zsófia, Kapás Boglárka, Keszthelyi Rita, Cseh László, Marosi Ádám, Mike Róbert és Varga Dániel.

A fogadalomtétel közben a magyar nemzeti lobogót Kósz Zoltán olimpiai bajnok vízilabdázó tartotta, majd átadta a riói csapat tagjának, a szintén ötkarikás aranyérmes Varga Dánielnek.

Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke valamint Áder János köztársasági elnök is felszólalt, utóbbi az olimpikonoknak azt kívánta, merítsenek erőt elődeik történeteiből, példaként említve Keleti Ágnest, Balczó Andrást, Zsivótzky Gyulát, Gerevich Aladárt, Székely Évát, Gyurta Dánielt és Kovács Istvánt, valamint Komjádi Bélát.

Az olimpia augusztus 5-én kezdődik. Férfiválogatottunk augusztus 6-án – magyar idő szerint – 14 órakor ugrik vízbe a szerbek ellen. A lányok augusztus 9-én szintén 14-től kezdik meg a küzdelmeket Kína ellen.



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek