LEN-Kupa elődöntő: Egygólos vereség az Imperiától – Bronzéremért játszik a Szentes
Szoros mérkőzésen egygólos vereséget szenvedett a Szentes a LEN-Kupa elődöntőjében. Holnap a magyar együttesnek a Vouligameni lesz az ellenfele a bronzmeccset. A finálét az Imperia és a Padova vívja.
Rögtön itt volt egy igen nehéz feladat a Szentes számára, hiszen hazai pályán kellett legyőzni az Imperiát a LEN-Kupa elődöntőjében.
Már a második percben vezetéshez jutottak az olaszok. Emmolo átlövésből talált be, de Miskolczi hamar kiegyenlítette az állást. Majd ismét jött a talján játékos, aki duplázott, ezzel 3-1 volt az eredmény és a kétgólos előnyüket az első nyolc percben nem is adták el a „hazaiak”. A második negyedben 4-5-re is feljött a Szentes nálunk Miskolczi parádézott, a másik oldalon Emmolo volt eredményes már négyszer is. Ez a negyed kiegyenlített volt, 3-3-as etapot produkáltak a csapatok, ez azt is jelentette, hogy az Imperia megőrizte a kétgólos előnyét.
A szünet után egészen a hajráig nem született gólt, mikor Drocca a rövid felsőbe pattintott, de nem kellett sokat várni a válaszra sem, Kövés-Kiss módosította az állást, 7-9-re. A záróakkordot pedig 8-10-ről kezdhették meg a csapatok. A negyedik negyed elején Miskolczi előnyből csökkentette a különbséget, ez volt már az ötödik találata. Nazario a hajrá előtt azonban visszaállította a közte kettőt. Az utolsó percekben 10-11 állt az eredményjelzőn és esélye is volt az egyenlítésre a magyar együttesnek, ami nem jött össze, így egy gólos vereség lett a vége. Holnap jöhet a bronzmeccs a Vouligameni ellen. A finálét a két olasz együttes, az Imperia és a Padova vívja.
LEN-Kupa elődöntő:
Szentes – Imperia 10-11 (3-5, 3-3, 2-2, 2-1)
Szentes: Bolonyai, – Győri, Hevesi, Van Der Sloot 1, Miskolczi 4, Gémes, Pócsi, Kádár, Rácz, Bujka 1, Kövér-Kiss 1, Pengő 1 – Gundl
Imperia: Gorlero – Tedesco, Casanova 1, Drocco 1, Pomeri 2, Nazario 1, Bencardino, Amoretti, Motta 2, Boriello, Emmolo 4, Stieber – Solaini
Az első elődöntőben:
Plebiscito Padova-Vouliagmeni 9-8 (4-2, 1-1, 2-4, 2-1)
A holnapi program:
április 11.:
19:30 Vouligameni – Szentes (bronzmérkőzés)
21:00 Padova – Imperia (döntő)