2014 július 02.

Kirishi Kupa, 2. nap: Négygólos vereség az olaszoktól

A Kirishi Kupa második napján is kikapott a női válogatottunk, ezúttal az olaszoktól. A mérkőzés pedig jól kezdődött Merész András lányai számára, hiszen az első negyedben két góllal is vezettek, azonban a második és a harmadik etapban előbb ledolgozta, majd átvette a vezetést a talján válogatott.

2013 noi vizilabda valogatott4

A második mérkőzésén is vereséget szenvedtek lányaink a Kirishiben zajló felkészülési tornán az olasz válogatott ellen.

Pedig jól kezdődött számunkra a mérkőzés, hiszen Bujka majd egy gyorsan megjátszott emberfórból Kisteleki Hanna találataival már 2-0-ra vezettünk. A kétgólos előnyünk a negyed végéig sikerült megőrizni, hiszen Garibotti majd Csabai góljaival 3-1 volt az állás.

A második negyedben másfél perc alatt kiegyenlített az olasz válogatott, majd egészen a hajráig fej-fej mellett haladt mindkét válogatott, ekkor Silvia Motta és Roberta Bianconi találataival már 6-8 volt az eredmény oda a nagyszünetben.

A harmadik a negyed sem a válogatottunk szája íze szerint alakult, hiszen többször is négygólosra hízott az olasz előny és a záróakkord előtt 12-8-ra mentek taljánok.

A negyedik negyedben Antal révén kétgólosra csökkent a hátrány, sőt Czigány révén már egy gólra feljöttünk, 12-11-re. Az utolsó három perc azonban az olaszoké volt, hiszen Emmolo, Frasinetti és a csapatkapitány, Di Mario is betalált, így kialakítva a 15-12-es olasz győzelmet.

Holnap az Eb csoportellenfelünkkel Hollandiával játszunk, nem mindegy milyen nyomot hagyunk a kontinenstorna előtt a tulipánosokban.

Kirishi Kupa, második nap:

Magyarország – Olaszország 11 – 15 (3-1, 3-7, 2-4, 3-3)

Gólszerzők: Kisteleki Hanna 4, Csabai Dóra 3, Antal Dóra 2, Czigány Dóra 1, Bujka Barbara 1 illetve Tania Di Mario 3, Roberta Bianconi 3, Teresa  Frasinetti 2, Federica Radicchi 2, Arianna Garibotti 1, Silvia Motta 1, Gulia Emmolo 1, Aleksandra Cotti 1

Merész András, az mvlsz.hu-nak: “Kivételesen azt kell mondanom, hogy néhány játékos teljesítménye elmaradt a várttól, az olaszok teljesen megérdemelten nyertek. A második negyedben hét gólt kaptunk, aminek a magyarázatát még nem tudom, vissza kell néznem a felvételeket. Nem mondhatjuk azt, hogy a belemelegítéssel volt a gond, hiszen nem az első negyedben betliztünk, amire volt már példa az olaszok ellen. Koncentrációs problémáról lehet szó. A negyed negyedben aztán még feljöttünk 12-11-re, de ott el is lőttük minden puskaporunkat. Ha valamilyen pozitívumot ki kéne emelni, bár ez eléggé erőltetett lesz, az az, hogy 11 gólt lőttünk az olaszoknak, a spanyolok meg tegnap hármat. Nyilvánvaló, hogy 15 kapott góllal viszont nem lehet meccset nyerni, vízilabdában biztosan. Sportemberek vagyunk, győzni szeretnénk minden mérkőzésen, és bár most nem a legjobb a hangulat, eltökéltek vagyunk, hogy az Európa-bajnokságig a lehető legjobb formába kerüljünk”.

A mai napon történt:

Spanyolország – Hollandia 8 – 7 (1-2, 3-2, 2-3, 2-0)

USA – Oroszország 10 – 6 (2-1, 2-1, 4-2, 2-2)

Fotó: MTI



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.