2015 július 01.

Kalandos út, összevont csoportok – Az Universiade válogatottunk holnap megkezdi menetelését

Nem volt zökkentőmentes a csapat utazása, de végül megérkezett Kvangdzsuba. A szingapúri válogatott nem utazott el Dél-Koreába, így holnap az olaszokkal játszik a csapat. – tudtuk meg Zalánki Gergőtől, aki ma tesztelhette sérült balkezét is.

2015 universiadecsapat01

Vincze Balázs legénysége egy török túra után érkezett meg az Universiade helyszínére. Tegnap este érkeztünk meg, elég hosszúra sikeredett az út, volt egy kis kavarodás. A körülmények jók, a szoba és a kaja rendben van, az uszoda tökéletes lesz. – kezdte Zalánki Gergő rövid helyzetjelentését, majd rátért a holnapi  első, igen fontos meccsre is. – Várjuk természetesen, az olaszokkal fogunk kezdeni holnap fél 1-kor. A szingapúri csapat nem jött el, így most összevonták a csoportokat. Holnapi ellenfelünk a legjobbak a csoportban, rajtunk kívül. – majd a saját állapotáról is érdeklődtünk, mint ismeretes sérüléséből lábadozik az Eger pólósa. Egy edzésen sérült meg az ujja, így több hétig nem tehette vízbe a bal kezét: Megvagyok, ma reggel már lőttem, nem volt valami kemény lövés, de legalább lőhettem végre. Már nagyon hiányoltam. Nem tudom mikor lesz az első meccsem, remélem minél hamarabb. – fejezte be a fiatal balkezes.

Az összevont csoportoknak köszönhetően hat meccse lesz az együttesnek:  Olaszország, Dél-Korea, Brazília, Ausztrália, Franciaország, Hollandia ellen. A lányok szombaton kezdik meg a menetelést, ők is szintén Olaszország ellen.

A magyar férfi Universiade válogatott tagjai:

Kapusok: Bisztritsányi Dávid, Barabás Botond

Mezőnyjátékosok: Bátori Bence, Chilkó Márton, Halek Márton, Illés Sándor, Jansik Szilárd, Kovács Gábor, Lőrincz Bálint, Sántavy Máté, Sedlmayer Tamás, Szentesi Ádám, Zalánki Gergő

A magyar női Universiade válogatott tagjai:

Kapusok: Gundl Diána, Horváth Anna

Mezőnyjátékosok: Farkas Kata, Gémes Alexa, Kele Nikolett, Kövesdi Vivien, Pengő Nikoletta, Pócsi Bianka, Polák Zsófia, Takács Vivien, Vályi Fanny, Zajácz Hanna, Ziegler Diána

Lányaink csoportmeccsei: (magyar idő szerint)

Július 4., szombat:

3:30 Magyarország-Olaszország

Július 5., vasárnap:

11:30 Ausztrália-Magyarország

Július 7., kedd:

7:00 Magyarország-Egyesült Államok

Július 8., szerda:

3:30 Magyarország-Franciaország

Sz. B.



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek