2016 december 17.

Jön a Magyar Kupa végjátéka!

Négy csapat, egy cél. Vasárnap már kupagyőztest avatunk. 

benu_mk_ffi_ff4_2016

A címvédő Eger, a Magyar bajnok Szolnok, a mindig veszélyes OSC és a meglepetésként bejutó Honvéd küzd meg a Magyar Kupa serlegért a Tüskeuszodában.

Az első elődöntőből megjósolhatatlan, hogy ki megy tovább. Az OSC és az Eger a bajnokságban elkerülték egymást, hiszen külön csoportban szerepelnek. Érdekesség, hogy a tavalyi MK-ban is ebben a fázisban futott össze a két együttes, akkor egyetlen góllal volt jobb a hevesi együttes, a fináléban pedig ötméteresek után verte a Szolnokot, nyilván most is hasonló forgatókönyvvel kiegyeznének Egerben.

A másik elődöntőben a Szolnok és a Honvéd küzd meg egymással. A papírforma a Tisza-partiak győzelmét mondatja, de láttuk már borulni azt. Ha Cseh Sándor együttese belelendül, és a Kőér utcaiak gyengébb napot fognak ki, akkor sima lehet a vége. Mindenesetre a Szolnok biztos nem fogja félvállról venni a mérkőzést.

Figyelemreméltó, hogy mind a négy csapat vezetőedzője pályázott a kapitányi posztra, amit végül Märcz Tamás nyert el. Az Eger és a Szolnok az ötödikre, az OSC a másodikra, míg a Honvéd a tizedik Magyar kupagyőzelmére hajt.

A Magyar Kupa programja: (Tüskeuszoda)

December 17., szombat
16.00 A-Híd-OSC-Újbuda–ZF-Eger (M4 Sport, élő)
17.45 Szolnoki Dózsa-Közgép–RacioNet-Honvéd (M4 Sport, élő)

December 18., vasárnap
18.00 Döntő (M4 Sport, élő)



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek