III. Savaria Kupa: Montenegrót is kipipálva – Tornagyőztes az U19-es válgatottunk
A Savaria Kupa zárónapján is győzött a magyar U19-es válogatott, ezúttal Montenegró ellen. A győzelem azt is jelenti, hogy veretlenül, 100%-os mérleggel lett tornagyőztes a Horkai-legénység.
A magyar U19-es válogatott a Savaria Kupa zárónapján is remekelt. A montenegrói csapatot két góllal győzte le a gárda és ezzel hibátlan mérleggel lett tornagyőztes.
A mérkőzés első negyedét ismét megnyomta az együttes, hiszen Sedlmayer, Kolozsi és Kovács Gergő góljaival már 3-1-re is vezettünk. A második negyed elején már 4-1 is volt az előny, és ez nem változott a nagyszünetig. A harmadik negyedben már 6-2 is volt ide, de a hajrá a montenegróiaknak sikerült jobban, így 6-4-el kanyarodhattunk rá a záróakkordra. Az utolsó negyedben egy-egy gól született, és ez azt is jelentette, hogy a harmadik mérkőzését is megnyerte U19-es válogatottunk a Savaria Kupán.
A válogatott augusztus 24. és 31. között az U19-es Eb-re hivatalos Tibiliszibe, Grúziába.
Zárónapi eredmények:
Magyarország-Montenegró 7-5 (3-1, 1-0, 2-3, 1-1)
Gólszerzők: Sedlmayer 2, Kolozsi 1, Kovács Gergő 1, Keresztúri 1, Horváth Zs. 1. Kovács Bence 1, illetve Krizejsto 2, Cetkovic, Pjesivac, Adzic 1-1
Németország-Olaszország 9-16 (2-4, 2-2, 2-3, 3-7)
Gólszerzők: Hebish 4, Finkes 3, Illinger, Zech 1-1, illetve Dolce, Vellotto 4-4, Ravina 3, Fracas, Foglio, Mele, Russo, Borrelli 1-1
A III. Savaria Kupa v végeredménye:
1. Magyarország
2. Olaszország
3. Montenegró
4. Németország