Hivatalos – a Semmelweis Egyetem veszi át az OSC-t
Megvan már az új név is.
Néhány napja adott hírt a Semmelweis Egyetem hivatalos oldalán, hogy átveszik a férfi Ob I-ben szerepelt OSC csapatot.
A csapat így gyakorlatilag visszatérnek az alma máterbe, hiszen az OSC 1957-ben a Semmelweis jogelődje, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem sportegyesületeként alakult meg, tagjai nagyrészt az egyetem hallgatói és dolgozói voltak – írják.
A Semmelweis Egyetem Sport Klubnak a 2010-es megalapítása óta célja, hogy a Semmelweis polgároknak (munkatársaknak és hallgatóknak) változatos sportolási lehetőséget nyújtson mind a szabadidősport, mind a versenysport világában
– mondta dr. Merkely Béla.
A Semmelweis Egyetem rektora hozzátette:
„A sport nemcsak az egészségmegőrzés, hanem a közösségépítés szempontjából is kulcsszerepet játszik. Az SE Sport Klub női és férfi vízilabda csapata évről évre egyre sikeresebb, az egyetemre frissen felvett hallgatók beépítésével pedig a csapatok folyamatosan fejlődnek. Elmondható, hogy egyre több bajnoki érmet szereznek mind a magyarországi, mind a külföldi versenyeken. A női csapat eddig az OB I/B-ben, a fiúk pedig az OB II-ben és a Budapest Bajnokságban játszanak amatőr sportolóként”.
A cikk hozzáteszi: cél az, hogy az OSC-ben eddig felépített értékes szakmai munka ne vesszen el, hanem az egyetem keretei között folytatódjon tovább. Emellett a klub így jogosulttá válik a Magyar Vízilabda Szövetség által biztosított TAO-támogatásra, ami a szervezeti és financiális háttér megerősítését is lehetővé teszi.
A klub sportigazgatói feladatait Tóth Márton, magyar bajnok, volt válogatott vízilabdázó látja el, akit dr. Merkely Béla rektor, a klub elnöke kért fel a posztra.
Az átállás hivatalosan 2025. július 1-jén lép életbe. Az új szakosztály neve: Semmelweis OSC.