2018 október 05.

Három évtized után éled újjá a vízilabda a városban

Komoly tervek vannak Marosvásárhelyen, ahol harminc év után lesz ismét jelen a vízilabda.

alt201606

A sportágnak nagy hagyományai vannak a városban, évekig az ország legerősebb vízilabdacsapata működött itt, azonban fedett uszoda hiányában lassan elsorvadt, a rendszerváltás után pedig teljesen meg is szűnt – írja a Maszol.

A csapat a helyi fiatalokra alapoz, a kispadra azonban egy nagyágyút, a sokszoros román bajnok Eduard Andrei ül le.

„Pedig egy nagyon szép sportágról van szó, nem véletlenül vízilabdáztam én is harmincegynéhány éven keresztül. A célkitűzésünk, nekem személyesen és a teljes vízilabda szakosztálynak, hogy minél jobb helyezést érjünk el, ne legyünk éppen utolsók, és szerintem ez teljesíthető” – fogalmazott az Erdély TV-nek adott nyilatkozatában Eduard Andrei, a Marosvásárhelyi CSM edzője.

Mint ismeretes, a román bajnokság kilenc együttessel indul, az első kettős forduló október 13-14-én lesz.



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek