2014 október 04.

Gyurta Dániel országos csúcsot ért el 50 méter mellen

Gyurta Dániel országos csúccsal második lett 50 méter mellen, fő számában, 200 méteren pedig aranyat nyert az úszók rövidpályás világkupa-sorozatának negyedik állomásán, Moszkvában, a szombati első napon.Gyurta Dániel

Az UTE klasszis versenyzője előbb a két uszodahossznyi távon csapott a célba 26.52 másodperc alatt, megjavítva ezzel saját korábbi rekordját, amelyet 26.86-tal tartott a tavalyi berlini vk-viadal, 2013. augusztus 11-e óta.
A 200 méter mellen normálmedencében olimpiai bajnok, s mind a 25-ös, mind az 50-es medencében világ- és Európa-bajnok Gyurta a szám döntőjében visszavágott az utóbbi időben őt többször is legyőző német Európa-bajnoknak, Marco Kochnak, és nagy csatában, 2:01.88 perccel győzött.
Három elsőséget söpört be az első napon Hosszú Katinka, aki ezúttal öt számban jutott fináléba, s végül 200 méter gyorson (1:53.18 p), 200 méter vegyesen (2:05.81) és 200 méter háton (2:02.05) diadalmaskodott. Gyűjtött továbbá két bronzot is: 50 méter háton (26.78) és 50 méter gyorson (24.83).
Bronzérmei számát gyarapította a szombati döntőkben Verrasztó Evelyn, aki 800 méter gyorson (8:41.81), 200 méter gyorson (1:56.26) és 200 méter vegyesen (2:10.49) lett harmadik. Bátyja, Dávid legjobb eredménye a nyitónapon egy ezüstérem volt, ezt 400 méter vegyesen érdemelte ki (4:02.90), míg 200 méter pillangón hetedikként végzett (1:56.72).
Gyurta Gergely, Dániel öccse is felállhatott egy ízben a dobogóra: 400 méter vegyesen zárt harmadikként (4:07.26), 400 méter gyorson pedig hetedikként ért célba (3:47.10).

 

MTI

Fotó: MTI

 



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.