2016 október 25.

Gyöngyösi pályázna!

Hazajönne Kolumbiából és sikerre vezetné a férfi válogatottat Gyöngyösi András.

gyongyosiandars2016

 

“Mindenképpen érdekes, mert teljesen más kultúra, mind a kolumbiai élet, mind pedig a vízilabda. Teljesen amatőrök, probálunk mindig változtatni, de a végén abba maradunk, hogy nagyon nehéz, mert ez Kolumbia, de egyre jobbak, a csapat is egyre jobb. A munkának azért mindenhol megvan az eredménye, még akkor is, ha nem lehet olyan munkát végezni mint Európában.” – kezdte Gyöngyösi a beszélgetést a Digi Sport Reggeli Startban.

A szakember elmondta, hogy szíve szerint még mindig Debrecenben dolgozna. “Úgy érzem, minden idegszálammal a sikerre törekszem, ami sokszor nehéz ott ahol nem minden körülmény adott, talán türelmesebbnek kellett volna lenni. Mindent a sikerért tettem, semmit nem ellene.”

Egy magyar vízilabda csapat csak az aranyéremért mehet mindenhol. Még akkor is ha ez nem lenne igaz, de a magyar pólónál ez mindig igaz is. – szögezte le Gyöngyösi, aki a védekezésről és a kapuskérdéről is beszélt, és mindkét dologban kifejtett álláspontját a beszélgetés során.

A szakember elmondta, ha lesz kapitányi pályázat “megpróbálja”. “Úgy érzem, ez egy nekem való feladat. Elég sokan bejelentették, Tokióra már elé sokan nem érnének oda. Talán ez egy 1+3 éves feladat lenne. Jövőre a magyar vb egy nagy feladat lenne egy nagyon fiatal csapatnak, meg tisztességesen el lehetne búcsúztattni az elmúlt évek nagy bajnokait. Nekem ez az életcélom gyermekkorom óta. Úgy is érzem, hogyha ezt a posztot megkapnám ez sikerülne. Négy éves ciklus nemcsak olimpiából áll. Minden évben az adott világversenyre úgy menne, hogy aranyérmet kell nyerni.”

“Ha lesz pályázat, igyekszem legjobb tudásom szerint megírni, aztán majd az elnökség dönt a jelöltek között.” – fejezte be a beszélgetést Gyöngyösi.

A teljes beszélgetés: 



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.