2014 december 27.

Gerendás György: “Visszaszereztük a bizalmat”

A Ferencváros vízipólósaitól Gerendás György szakmai igazgató és Varga Zsolt vezetőedző értékelt.

fradi uszoda02

“A motiváltság, harcosság megvan” – kezdi évértékelőjét Gerendás György, a Ferencváros vízipólósainak szakmai igazgatója. Ebben az edzőként hat bajnoki címet nyert (BVSC, Eger) Gerendás élen járt, sokszor tüzelte játékosait a sikerre, közben kétszer el is küldték a kispadról a türelmetlen játékvezetők. A zöld-fehérek honlapjának a szakmai igazgató mellett Varga Zsolt edző értékelt, és bőven volt lehetőségük jókat mondani, hiszen az Ob I-ben 11 forduló után, 9 győzelemmel és 2 vereséggel a 4. helyen állnak a IX. kerületiek.

“A legfontosabb a bizalom visszaszerzése volt, hiszen új csapatot építünk, új játékosokkal és vezetőkkel, de korábban hiába volt elvárás a jó eredmény, nem akart összejönni – mondta el Gerendás. – Ezért most az eredményesség nagyon fontos volt, amit elértünk, most már jöhet egy kicsivel jobb játék, több harcosság.”

“Nagyon pozitív hangulatú társaságot sikerült összehozni, rutinos játékosokkal, akik éppen az éles helyzetekben tudtak a leginkább a segítségünkre lenni” – hangzott el Varga Zsolt szájából. A zöld-fehérek a remekül sikerült őszi szezon után a 4.-7. helyre várják a csapatot, de 4. hely érne rájátszást…

További érdekességek a videóban!

Gy. Zs.



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek