2014 augusztus 20.

Férfi Világkupa: Kazahsztánt is legyőzte a Benedek-csapat

A Világkupa második játéknapján a magyar válogatott hat góllal bizonyult jobbnak a kazah együttesnél. A mérkőzésen szinte végig vezetett a Benedek-csapat, és Varga Dénes vezérletével 15-9-re győzött. Holnap az csoport zárótalálkozóján Ausztrália lesz az ellenfél.2014 vilagkupa ferfi05
A csapatkapitány, Varga Dániel nélkül – gyomorrontás miatt nem tudta vállalni a játékot – nyert a magyar válogatott Kazahsztán ellen a Világkupa második napján.

Bár a kazahok szereztek vezetést a mérkőzés elején, az utolsó pár percben már 3-1 volt ide. Kétszer mattolta a kapust Dumi, közte pedig Madaras úszott meg. A hajrában még jött egy kazah válasz, így 3-2-re vezetett a válogatott az első negyed után.

A második negyedben Pekovich már a második találatát szerezte amivel egyenlő lett. Ezek után jött Hosnyászky majd két Madaras találat, sőt Hárai is betalált, kisodródott centerpozícióból, de épp ez volt a jó, így 7-3 volt az eredmény. A nagyszünet előtt Ukumanov révén 7-4 volt az állás ide.

A harmadik negyedben is növeltük a különbséget, főleg a negyed vége sikerült jól, amikoris Varga Dénes kétszer is megrázta magát, így 11-6-ra vezettünk a záróakkord előtt.

Az utolsó negyedben szépen kezdett kinyílni a találkozó, Erdélyi, Hárai és Varga Dumi góljára csak Ukumanov tudott válaszolni, ekkor 14-7-et mutatott az eredményjelző. A folytatásban még Gubarev hozta közelebb  kazahokat, de szinte a mérkőzés végén Angyal távolról kialakította a 15-9-es végeredményt. Ezzel a magyar válogatott a második csoportmérkőzését is megnyerte, holnap pedig – magyar idő szerint – 11 órakor az ausztrálokkal meccselünk.

Ami a további mai mérkőzéseket illeti, Szerbia továbbra is meggyőző játékkal győzte le a dél-afrikaiakat, míg Montenegró négy góllal kapott ki az Egyesült Államoktól. A csoprtunk másik találkozóján pedig Horvátország – egy gólszegény mérkőzésen – 6-3-ra verte az ausztrálokat.

Világkupa, második játéknap:

Kazahsztán – Magyarország 9 – 15 (2-3, 2-4, 2-4, 3-4)

Gólszerzők: Ukumanov 3, Gubarev, Pekovich 2-2, Pilipenko, Shakenov 1-1 illetve Varga Dénes 5, Madaras, Hárai 3-3, Hosnyánszky 2, Erdélyi, Angyal 1-1

Benedek Tibor, közvetlenül a lefújás után a vlv-nek: Nehezen indult a mérkőzés, a kazah csapat a hazaiak lendületével játszott, várható volt, hogy az első negyed nehéz lesz. Volt egy pár szerencsés góljuk is, de ahogy mentünk előre az időben, nyilvánvalóvá vált, hogy fizikálisan jobban bírjuk. Fegyelmezetten is játszottunk, a statisztika is jó: nyolc fórból hatot kihasználtunk, a hátrányos védekezés is jól ment, tizennégy hátrányból négyszer kaptunk gólt. Ezzel meccset lehet nyerni.

A további mérkőzések eredményei a mai napról:

Dél-Afrika – Szerbia 1 – 17

Montenegró – USA 7 – 11

Horvátország – Ausztrália 6 – 3