2018 július 01.

Férfi válogatott: Zárásként győzelem Németország ellen

Gólgazdag mérkőzésen verte a magyar válogatott a házigazda németeket a duisburgi tornán.

ferfivalogatottduisburg01

A duisburgi torna utolsó napján a németekkel küzdött meg a csapat. Érdekesség, hogy a fritzek tegnap győztek az amerikaiak ellen, akiktől mi héttel kikaptunk.

A mai mérkőzésen a magyar csapat bekezdett, hiszen 1-1 után, Manhercz duplájával, majd Vadovics góljával már 4-1 volt ide. A különbséget az első negyedben megtartotta a válogatott, Török találatával 5-2 volt az állás. A második nyolc percben többször is volt közte négy, majd Kovács találatával már 10-5 volt az eredmény, ami a nagyszünetre 10-6-ra alakult. A fordulás után faragtak a németek a hátrányukból, Restovics góljával már 11-9 volt. A záróakkordig maradt a közte kettő, 12-10. A negyedik nyolc percben tartottuk a különbséget, végül 15-12-re győztünk. Ez azt jelenti, hogy a magyar válogatott a harmadik helyen zárta a felkészülési tornát.

Négy nemzet tornája (Duisburg):

Németország – Magyarország 12-15 (2-5, 4-5, 4-2, 2-3)
Gólszerzők.: Illinger 3, Schulz 2, Restovics 2, Jüngling 2, Zech 1, Real 1, Reibel 1 ill. Manhercz 4, Erdélyi 3, Török, 2, Vadovics 2, Pohl 1, Kovács 1, Nagy 1, Sedlmayer 1

A torna végeredménye: 

1. Egyesült Államok
2. Németország
3. Magyarország
4. Kína

Fotó: duisburg / facebook



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek