2014 november 25.

Férfi Ob I: Szentesen egyelőre minden marad a régiben

A vezetőség a sikertelen Ob I-es szereplés után – nyolc mérkőzésből eddig pont nélkül áll a Szentes – egyeztetett a játékosokkal és az edzővel, Matajsz Márkkal. A megbeszélés végén abban maradtak a felek, hogy a mai OSC elleni mérkőzés után szerdán újra leülnek, bármely változás pedig csütörtökre várható.

2014-2015 KSI - Szentes03

Lehet, hogy Matajsz Márktól, de lehet, hogy egy-két játékostól válnak meg Szentesen. Minden benne van a pakliban!

Nem úgy alakul a Szentes idei szezonja, ahogy azt szeretnék a Kurca partján. Matajsz Márk csapata, eddig nyolc meccsből, nyolcat elvesztett, így pont nélkül, az utolsó helyen áll a férfi OB I-es bajnokságban. Az elmúlt fordulóban a Komjádi uszodában szaladt bele a gárda egy vereségbe, ami után az edző ki is fakadt. Nos, a vezetőség és a játékosok, tegnap egyeztettek a hogyan továbbról. A felek abban maradtak, a mai OSC elleni mérkőzés után újra asztalhoz ülnek, és ha kell változatatnak a felálláson.

Matajsz Márk a delmagyar.hu-nak:  Az újratervezés alatt azt értettem, hogy az eddigiek alapján valószínűleg át kell értékelni a célt, az első 10-be kerülést, mert úgy néz ki, ez az együttes a bennmaradásért küzd majd a „play out”-ban. Ha ezt leszögezzük, a fiataloknak még több lehetőséget adhatunk a mérkőzéseken, és nem kell az igazolt játékosoknak, a légiósoknak feltétlenül vízben lenniük. Az ifjaknak idő kell, hogy beérjenek, ütőképes együttest alkossanak, de megéri a türelem és a munka, erre a legjobb példa éppen a KSI – majd így folytatta – Saját felelősségemet abban látom, hogy szigorúbbnak kellett volna lennem a srácokkal – de nem adtak rá okot. Az edzéseken jól dolgoztak, mindent megcsináltak, minden sikerült, a nálunk jobb csapatok ellen helytálltak, akkor jöttek a bajok, mikor a velünk egy szintű gárdák ellen nyernünk kellett volna. Papíron esetleg esélyesebbek voltunk, de a sansz ott is maradt, „papírkutyák” maradtunk. Értetlenül állok a történtek előtt. Magyarázat lehet, hogy olyan játékosokra hárulna a húzóember-, a meccseldöntő szerep, akikre korábban kiegészítő emberként számítottak. És nem bírják el a felelősség terhét, nem jó versenyzőalkatok – vagyis fejben van a probléma. – fejezte be a tréner.



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek