2017 április 14.

Férfi Ob I: óriási debreceni feltámadás!

A Debrecen nem mindennapi tettet hajtott végre, ötgólos hátrányból jött vissza a Honvéd ellen és nyerte meg a meccset.

debrecen2016110101

A Debrecen egyenlített (Fotó: dvse.hu)

Már 7-2-re is ment a Honvéd a második negyed hajrája előtt a rájátszás nyitányán, és senki nem gondolta, hogy a Debrecennek innen van visszaút, hiszen a nagyszünetben is közte öt volt, 8-3.

Aztán beindultak a cívisvárosiak, Tóth Péter egy előnyt értékesített majd Fekete háromszor is mattolta Deckert, így már 8-7 volt az állás. A harmadik negyedben aztán Dienes már 9-9-re hozta fel a vendégeket. A negyedik nyolc percben aztán továbbra is sorra jöttek a debreceni gólok és az utolsó percek előtt már 10-12 volt az eredmény, végül Borsós beállította a 11-12-es végeredményt, így Komlósi Péter együttese 4-4-re módosított az egyik fél 7. pontjáig tartó összecsapást.

A férfi Ob I, rájátszásának nyitányán: 

RacioNet-Honvéd–Debrecen VSE 11–12 (4–2, 4–1, 1–6, 2–3)
Gólszerzők: Szivós 3, Gyárfás 2, Kiss B., Borsós, Fejős, Kalanovics, Irmes P., Shimizu, ill. Tóth P. 4, Fekete G. 3, Kállay 3, Dienes 1, Szőke 1

Az egyik fél hetedik pontjáig tartó párharc állása: 4-4

Április 15., szombat:

A 13-16. helyért: 13.00 UVSE–KSI (6–0)

A 13-16. helyért: 15.00 Tatabánya–Szentes (3–3)

Elődöntő: 18.00 Szolnok–OSC (3–3)

5-8. helyért: 19.00 Miskolc–Vasas (3–3)

A 9–12. helyért: 19.00 Pécs–Kaposvár (1–4)

Elődöntő: 20.00 Eger–FTC (4–1)

Április 19., szerda:

5-8. helyért: 19.00 BVSC–Szeged (6–0)

(a párharcok az egyik fél hetedik pontjáig tartanak majd)



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek