2015 november 08.

Férfi Ob I: Kiizzadta az OSC a győzelmet a Fradi ellen

Küzdelmes mérkőzésen egyetlen góllal tudott nyerni az OSC a Fradi ellen. A találkozó végig szorosan alakult, ahol az újbudaiak center nélkül állták a vízet…Vízilabda ob I döntõ - Szolnoki Dózsa-Közgép - A-Híd OSC

A tegnapi Szolnok-Eger meccs után, ma a B-csoportban rendeztek rangadót, hiszen az OSC az FTC-t fogadta. A gruppettóban mindkét együttes ugyanúgy állt: öt győzelemmel, és egy vereséggel.

Hazai oldalon nem volt mindenki 100%-os állapotban, hiszen például Német Toni vállsérüléssel küzködött. A vendégeknél viszont Katonás bevethető volt.

A mérkőzés első negyedében rendre a Fradi szerzett vezetést. A vendégeknél az emberelőnyök bementek, még a másik oldalon hadilábon álltak ezzel. Ennek is köszönhető volt, hogy 2-3 állt az eredményjelzőn. A második nyolc percben egy váratlan megmozdulással Bátori kiegyenlített. A csapatok rendesen kapták az előnyöket Gerendás reklamált is, mert úgy érezte elbillent a mérleg nyelve, mikor Nagy Ádám zúdította be az OSC vezető találatát. A túloldalon rögtön jött a válasz. A Fradi is kapott egy fórt, amit higgadtan Nyéki lőtt be, 4-4. A továbbiakban a hazai domináltak ez gólokban is megmutatkozott. Hegedüs és Gór-Nagy jóvoltából vezetett a nagyszünetben a hazai gárda, 6-4.

A harmadik negyedben a Fradi nem engedte el az OSC-t. A zöld-fehér gárda egy-egy gólra mindig zárkózott. Ezt megtartotta a negyedik nyolc percben is, mikor 8-6-nál egy előnyt váltott gólra Kolozsi. Minden nyílt volt az utolsó hat percben, amikoris állt egy kicsit a játék, hiszen Bátorit kellett ápolni, világbajnokunknak a szeme sérült meg. A hajrára kanyardva Gárdonyi védett három parádésat, így 8-7 állt továbbra is az eredményjelzőn. Másfél perccel a vége előtt Vincze Balázs kért időt, de nem változott az eredmény. A másik oldalon egy kontrát fújtak, majd ismét az OSC kapott egy előnyt, aminél megvárták még lepereg az óra.

Férfi Ob I., 7. fordulója:

A-Híd-OSC Újbuda-FTC-PQS Waterpolo 8-7 (2-3, 4-1, 1-2, 1-1)
Gólszerzők: Bátori 3, Decker 1, Nagy 1, Juhász 1, Hegedüs 1, Gór-Nagy 1 ill. Roach 2, Nyéki 2, Katonás 1, Kolozsi 1, Csuk 1

Vincze Balázs, az OSC edzője:  Nem kéne úgy beállítani az OSC-t mint egy sintértelep, hogy, akik idejönnek annak szétverjük a fejüket. Próbálunk játszani, azokat a szerkezeti problémákat, amik vannak most megfejeltük, hogy gyakorlatilag nulla centerrel játszottunk. Ez még nagyobb terheket ró azokra a játékosokra, akik posztidegen helyeken töltenek el negyedeket. Amikor aztán odakerülnek, ahol normál esetben lennének nem biztos, hogy olyan teljesítményt tudnak nyújtania, ami eredményes is. Megpróbáltunk ahhoz a játékvezetői felfogáshoz alkalmazkodni, ami a korábbi találkozókon nem volt jellemző. A mai meccsen az volt a fontos, hogy győzzünk. Nagy küzdelem volt mindkét csapat beletett mindent.

Varga Zsolt, az FTC edzője: Úgy éreztem, a végére elfáradtunk, és nem volt meg az a plusz, ami a fordításhoz kellett volna. Az elején nem úgy mentek be a fórjaink, meccs közben változtattunk, ez a végére gördülkényebbé vált, valamint Joel Swiftet hagytam ki az idegenlégiósaink közül, aki nagyon hiányzott.

Tegnapi mérkőzések:

Szolnoki Dózsa-Közgép – ZF-Eger 9-4 (1-0, 2-1, 2-1, 4-2)

Pannergy-Miskolci VLC-Szeged-Diapolo 7-12 (2-3, 2-3, 0-2, 3-4)
Gólszerzők: Tóth 2, Jakab 2, Petkovic 2, Takács 1 ill. Manhercz 4, Sedlmayer 2, Varga 2, Pellei 1, Manhercz Á. 1, Kunac 1, Seman 1

RacioNet Honvéd-KSI SE 12-2 (3-1, 2-1, 2-0, 5-0)
Gólszerzők: Simon R. 3, Borsós 2, Kalanovics 2, Kiss 1, Illés 1, Kovács 1, Fazekas 1, Fejős 1 ill. Szabó 2

PVSK-Mecsek Füszért-Debreceni VSE 4- 10 (1-2, 1-3, 1-1, 1-4)
Gólszerzők: Basara 2, Horváth 1, Surányi 1 ill. Kállay 3, Babay 2, Kincses 1, Müller 1, Süveges 1, Smitula 1, Sergi Mora 1

UVSE-Hunguest Hotels-VasasPlaket 11-14 (3-4, 2-4, 4-3, 2-3)
Gólszerzők: Tóth Z. 3, Korényi 2, Szentesi 2, Benczur 1, Keresztúri    1, Szatmári 1, Kovács Csatlós 1 ill. Bóbis 4, Gyárfás 4, Saric 3, Steinmetz 2, Delgado 1

EBP-Tatabánya-BVSC-Zugló 6-10 (2-3, 1-1, 1-3, 2-3)
Gólszerzők: Regős 2, Tatár 2, Salamon 1, Práczky 1 ill. Török 2, Czigány 2, Csapó 1, Nagy 1, Ambrus 1, Létay 1, Kovács 1 Szabó 1

További párosítások:

November 9., hétfő:

19.00 Valdor-Szentes-Kaposvári VK (M4 Sport, élő)

Tabella:

Az A-csoport állása:

H. Csapat Mérkőzés Gy. D. V. P.
1. Szolnoki Dózsa-Közgép 7 7 0 0 21
2. ZF-Eger 7 6 0 1 18
3. Szeged Diapolo 7 4 0 3 12
4.  BVSC-Zugló 7 3 1 3 10
5.  PannErgy-Miskolc VLC 7 2 1 4 7
6. Valdor Szentes 6 1 1 4 4
7. Kaposvár 6 1 1 4 4
8. EBP Tatabánya 7 1 0 6 3

A B-csoport állása:

H. Csapat Mérkőzés Gy. D. V. P.
1.  Racionet Honvéd 7 6 0 1 18
2. A-Híd OSC 7 6 0 1 18
3. FTC-PQS Waterpolo 7 5 0 2 15
4. Debrecen VSE 7 4 0 3 12
5. VasasPlaket 7 4 0 3 12
6. UVSE H-Hotels 7 2 0 5 6
7. PVSK 7 1 0 6 3
8. KSI SE 7 0 0 7 0

Fotó: MTI

nyilatkozat: M4 Sport

Sz. B.



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek