2017 május 04.

Férfi Ob I: Eldőlt a hetedik hely sorsa

Két csapat számára véget ért a szezon, hiszen szoros meccsen a Szeged idegenben volt jobb egy góllal a Vasasnál.

szeged20161101

Fotó: szve.hu

Az elmúlt héten otthon nyert a Szeged a Vasas ellen a 7. helyért folytatott küzdelem első meccsén, így a szerdai meccsnek az volt a kérdése, vajon le tudja-e zárni a párharcot a Tisza-parti együttes.

Nos, az első negyedben bekezdett a Szeged, Sánta két góljának köszönhetően 2-0-ra vezetett. A Vasas még ebben az etapban visszajött a meccsbe, hiszen Simon Hernik majd Marnitz révén 2-2 állt az eredményjelzőn. A második nyolc percben ismét kétgólosra hízlalta a vendég együttes a különbséget, amit az angyalföldi csapat egyre tudott faragni a nagyszünetig, 3-4.

A fordulás után fej-fej mellett haladtak a csapatok. Sőt, a Vasas vezetett is Bencz révén a hajrá előtt. A zárónegyed előtt azonban 7-7-es döntetlen volt az eredmény. A negyedik nyolc percben Bóbis révén még vezetett is a Vasas, de egy perc alatt megfordított a különbséget a Szeged. Három perc volt hátra a meccsből, mikor előbb Sedlmayer majd Illés is betalált egy emberelőnyből, így már 10-8 volt a vendégeknek az eredmény. A folytatásban Lindhout 10-9-re módosította az állást, de egyenlítenie nem sikerült a hazai együttesnek.

A szegedi siker azt is jelenti, hogy 2-0-ás összesítéssel a Tisza-partiak nyerték a párharcot és lettek a hetedikek a Vasas pedig a nyolcadik.

A férfi Ob I rájátszásában:

7. helyért:

VasasPlaket-Contitech Szeged Diapolo 9-10 (2-2, 1-2, 4-3, 2-3)  (a párharc végeredménye: 2-0 a Szeged javára)
Gólszerzők: Simon Henrik 3, Bencz 1, Marnitz 1, Bóbis 1, Steinmetz Á. 1, Takács 1, Lindhout 1 ill. Sedlmayer 2, Kiss 2, Illés S. 2, Sánta 2, Nagy 1, Manhercz Á. 1

11. helyért:

PVSK Mecsek- Füszért-DVSE 10-11 (3-2, 4-4, 3-3, 0-2)
Gólszerzők: Csacsovszky Erik 5, Csaba 2, Csacsovszky Alex 1, Macsi 1, Kolozsi 1 ill. Szőke 3, Durik 3, Kállay 2, Süveges 1, Fekete 1, Dienes 1

További heti program:

Május 4., csütörtök: 

5., helyért: 20.00 Miskolc-BVSC

9. helyért: 20.00 RacioNet Honvéd – Kaposvár VK

Május 5., péntek:

Döntő: Szolnoki  Dózsa Közgép – ZF-Eger (az állás: 1-0 a Szolnok javára)

Május 6., szombat: 

3. helyért: 18.00 FTC-PQS Waterpolo – A-Híd OSC Újbuda

13. helyért: UVSE-Tatabánya

15. helyért: Szentes- KSI



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek