Férfi Ob I: A Honvéd fellebbezett
Bírói műhiba miatt megóvták a kaposváriak a Honvéd ellen 6-5-re elveszített találkozójukat. A bizottság kivizsgálta az ügyet, és újrajátszást rendelt el. A Honvéd ez ellen fellebbezett, az ügy másodfokon folytatódik.
A férfi Ob I., 6. fordulójában a Honvéd hazai pályán 6-5-re nyert a Kaposvár ellen.
A mérkőzés igen szorosra sikerült, hiszen Vad Lajos-tanítványai az utolsó bő egy percben szerezték meg a győzelmet jelentő gólt. Ezek után a somogyiaknak még volt lehetőségük az egyenlítésre, kettős emberfórban is játszottak a jegyzőkönyv szerint pár másodperccel a vége előtt, ám lövésük a kapufán csattant. Marad a 6-5 és a Honvéd győzött.
A meccs után a kaposváriak óvást nyújtottak be, – bírói műhiba miatt – miszerint a második kiállítást követően a Honvéd játékosa elütötte a labdát, és a szabályok értelmében büntetőnek kellett volna következnie. – Ez elmarad.
Az erre hivatott bizottság kivizsgálta az ügyet és az óvásnak helyt adott, így újrajátszás következhetne, ha a Honvéd nem fellebbezett volna a döntés ellen, így másodfokon folytatódik az ügy, végleges döntés jövő héten lesz.