2015 augusztus 18.

Férfi Ob I: A Fradi gőzerővel, de még foghíjas kerettel készül a szezonra

Augusztus elején kezdte meg a csapat a felkészülést a szeptember végén kezdődő bajnokságra. A mostani programban, az edzések mellett edzőmeccsek is szerepelnek a csapat programjában…

2014 Fradi

Sűrű a Fradi programja a bajnokság előtt, hiszen ma megkezdte az edzőmeccsek sorát a csapat, mint olvasható a fradi.hu-n. Az együttes Nagyváradon van, majd a Szolnok és az OSC is ellátogat a Népligetbe, sőt a Bresciával is gyakorol a csapat. Az első igazán nagy erőfelmérőt a debreceni torna jelenti majd az együttesnek, ahol a házigazdák mellett, a Pécs, a Vasas, a BVSC, és a Szeged ellen játszik.

A csapat még nem teljes, hiszen az ausztrál légiósok valamint a frissen igazolt Marko Csuk is hiányzik az együttesből Pohl Zoltán és Kolozsi Marcell pedig a junior vb-re készül a válogatottal.

Az FTC programja a bajnokságig:

Edzőmérkőzések:
Augusztus 18-20. Nagyvárad – FTC
Augusztus 25. FTC-Szolnok
Augusztus 27. FTC-OSC
Szeptember 2-4. FTC-Brescia

Gálamérkőzés: (1 Nap Vízilabda:)
UVSE-FTC augusztus 29. 11.00 Hajós Alfréd Sportuszoda

OBI.-es felkészülési torna, (Debrecen):

Szeptember 9. (szerda9: 
18.00 FTC – Vasas
19.15 BVSC – Szeged
20.30 Pécs – Debrecen

Szeptember 10. (csütörtök):
10.00 Vasas – Szeged
11.15 Debrecen – BVSC
12.30 FTC – Pécs
18.00 Szeged – Pécs
19.15 BVSC – Vasas
20.30 Debrecen – FTC

Szeptember 11. (péntek):
10.00 FTC – BVSC
11.15 Vasas – Pécs
12.30 Debrecen – Szeged
18.00 Pécs – BVSC
19.15 Szeged – FTC
20.30 Debrecen – Vasas



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek