2026 január 12.

Férfi Eb: A szerbek óriási csatában nyertek a spanyolok ellen

A házigazda, olimpiai bajnok szerb válogatott óriási csatában 12-11-re nyert a címvédő és világbajnok spanyol csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.

Fotó: Waterpolo Serbia / facebook

A Belgrade Arenába körülbelül 8000 néző érkezett meg a csoportküzdelmek legnagyobb rangadójára, amelyen a házigazdák leginkább kiváló emberhátrányos védekezésüknek köszönhetően a negyedik negyed kezdete előtt két góllal vezettek (9-7). A két csapat szupersztárja, a Bajnokok Ligája-győztes Ferencvárost erősítő Dusan Mandic és a világ legjobbjának járó különdíjat néhány nappal elnyerő Alvaro Granados is megkülönböztetett figyelmet kapott, így vagy egyáltalán nem, vagy már csak lehetetlen helyzetből lőhettek kapura.

Mandic a negyedik negyed elején egy pillanatra elvesztette a fejét, és visszaúszás közben lekönyökölte ellenfelét, a VAR-vizsgálat után pedig – a közönség tüntetése ellenére is jogosnak tűnő – piros lapot kapott. A brutalitás automatikusan büntetőt ért a spanyoloknak, akik így négy percig emberelőnyben vízilabdázhattak. Ezalatt a szerbek önkívületben védekeztek, így a spanyolok csak egy gólt tudtak faragni hátrányukból, viszont egyenlő létszámnál kiegyenlítettek, 10-10-nél, 3:20 perccel a vége előtt érték utol riválisukat, majd Unai Biel már a vezetést is megszerezte a címvédőnek. A szerbekből érezhetően rengeteget kivett a négyperces kiállítás, de egy perccel a vége előtt kettős előnyben támadhattak, amit ki is használt a korábbi Vasas-játékos, Strahinja Rasovic.

A spanyolok csak egy gyenge lövésig jutottak el, a szerbeknek egy támadásnyi idejük maradt, amelynek végén, 6 másodperccel a dudaszó előtt a korábban ugyancsak Magyarországon légióskodó Viktor Rasovic lőtt a hálóba.

A csoportkör után az A és a C, illetve B és a D kvartett 1-3. helyezettjei alkotnak majd egy-egy középdöntős csoportot úgy, hogy az egymás elleni eredményeket magukkal viszik. Itt a másik csoportból érkező három riválissal találkoznak, és az első két-két gárda jut az elődöntőbe, míg a harmadikok az ötödik, a negyedikek pedig a hetedik helyért játszanak.

Férfi Európa-bajnokság (Belgrád), 2. forduló:

C csoport:

Szerbia-Spanyolország 12-11 (3-3, 3-2, 3-2, 3-4)

Hollandia-Izrael 19-11 (4-3, 5-0, 5-5, 5-3)

A csoport állása: 1. Szerbia (már középdöntős) 5 pont, 2. (már középdöntős) Hollandia 4, 3. (már középdöntős) Spanyolország 3, 4. Izrael 0

korábban:

A csoport:

Franciaország-Málta 22-13 (6-4, 5-2, 6-3, 5-4)

Magyarország-Montenegró 13-10 (4-3, 4-1, 3-1, 2-5)

A csoport állása: 1. (már középdöntős) MAGYARORSZÁG 6 pont, 2. (már középdöntős) Montenegró 3 (31-25), 3. (már középdöntős) Franciaország 3 (29-28), 4. Málta 0

(MTI-vizipolo.hu)



Kapcsolódó cikkek