2014 június 11.

Felavatták Dr. Somóczi Lóránt emléktábláját

Születésének 100. évfordulója alkalmából a Komjádi uszodában felavatták Somóczi Lóránt emléktábláját.

Somoczi Lorant emlektablaavatas04
Ma lenne 100 éves Somóczi Lóránt nagynevű jogász, hadbíró, kilencszeres válogatott vízilabda játékos, főiskolai világbajnok, kiváló edző, a TF szaktanára, nemzetközi játékvezető, a MAFC örökös tagja.

Az évforduló emlékéül, a Magyar Vízilabda Szövetség a Budapesti Vízilabda Szövetség és az egykori MAFC játékosok emléktámbla-avatással adóztak az egyik legnagyszerű vízilabdázó előtt.

Az ünnepségen Pázmányi Gábor az esemény főszervezője, a BVLSZ elnöke és a MAFC szakosztályának vezetője kiemelte, mikor megjelent Soma bácsi az uszodába jelenléte betöltötte az egész teret, az egyik legnagyszerűbb ember volt a sportágban, aki ismerte soha nem felejtkezett el róla.

Az emléktábla-avatón ott volt Somóczi Szilvia, Soma bácsi lánya, aki mint elmondta: Január, februárban vetették fel nekem az emléktábla ötletét, amit örömmel vettem. Nagyon jó érzés most itt állni. A tábla azért került ide, mert a régi medence mellett körülbelül itt töltötte legtöbb idejét édesapám. Ő egy nagyon szigorú ember volt, nemcsak az uszodában, a tanulásra is oda kellett figyelnem, megtanított az életre, megkövetelte a pontosságot ugyanúgy, mint a rendszerességet.



2 hozzászólás a(z) “Felavatták Dr. Somóczi Lóránt emléktábláját” bejegyzéshez

  1. […] Somóczi Lóránt, az egyik kiemelkedő alakja (volt) a magyar vízilabdasportnak, tavaly emléktáblát is avattak születésének 100. évfordulója alkalmából)  indul az aktuális idény, ez most sem volt másként. A hétvégén a 2002-es születésűeknek […]

  2. […] Somóczi Lóránt, az egyik kiemelkedő alakja (volt) a magyar vízilabdasportnak, tavaly emléktáblát is avattak születésének 100. évfordulója alkalmából) indul az aktuális idény, ez most sem volt másként. A hétvégén a 2002-es születésűeknek […]