2016 szeptember 08.

Faragó Tamás: nem mi vagyunk az esélyesek

Közeleg a női U19-es Eb, Faragó Tamás pedig a várakozásait is elmondta a tornával kapcsolatban. 

általanos kép0123

U19-es válogatottunk szombaton a horvátok ellen megkezdi az  Eb-t. A torna előtt pedig Faragó Tamás mondta el várakozásait: „Mint már korábban is mondtuk, sajnos egy felettébb hiányos korosztályról beszélhetünk”  A kort, a rutint ebben a mezőnyben meglehetősen nehéz pótolni, arról nem beszélve, hogy a riválisok ennek köszönhetően jelentős fizikai előnnyel ugranak majd ellenünk vízbe. Szinte mindegyikben felnőtt-válogatott kerettagok, sőt riói olimpiai résztvevők találhatóak, azaz nem lesz egyszerű dolgunk, hurráoptimizmusra nincs okunk.

Az esélyekról így beszélt: Nem mi vagyunk az esélyesek, de a magyar vízilabdát képviseljük, ennek megfelelően kétség sem férhet hozzá, hogy minden meccsen nyerni akarunk. Azért talán kijelenthető, ellenünk sem mehetnek biztosra az ellenfelek, erre kell alapoznunk. Sajnos a sorsolás nem kedvezett nekünk, hiszen a görögök és az olaszok gyakorlatilag besétálhatnak a legjobb négy közé, miközben az orosz, spanyol, holland, magyar négyes közül kettő elhullik majd. A negyeddöntő minden világverseny legkegyetlenebb mérkőzése, nos, ránk is ez vár majd.” – fogalmazott Faragó a waterpolo.hu-nak.

A magyar női junior-válogatott Európa-bajnoki kerete:

Kapusok: Magyari Alda (POLO SC), Lekrinszki Gina (Dunaújváros)

Mezőnyjátékosok: Kuna Szonja, Bicskei Réka, Ádám Emília, Hertzka Orsolya, Gerendás Matilda (UVSE), Varga Viktória (BVSC), Huszti Dóra, Mchunu Hlengiwe, Vályi Vanda (Dunaújváros), Farkas Tamara, Tóth Csenge (Szentes)

Az U19-es női torna csoportjai:

A csoport: Olaszország, Szlovákia, Nagy-Britannia, Bulgária
B csoport: Oroszország, Magyarország, Franciaország, Ukrajna, Horvátország
C csoport: Spanyolország, Hollandia, Szerbia, Románia
D csoport: Görögország, Németország, Izrael, Törökország

A magyaros Eb csoportmeccsek időpontjai:

Szeptember 10.: 15.30 Magyarország – Horvátország

Szeptember 11.: 16.30 Oroszország – Magyarország

Szeptember 13.: 18.15 Magyarország – Franciaország

Szeptember 14.: 19.45 Ukrajna – Magyarország

 



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek