2014 november 27.

Euro Kupa: Balatoniék Bukarestben tehetnek nagy lépést az elődöntő felé

A hétvégén a másodikszámú európai kupaporodon, immár a negyeddöntőket rendezik meg. Az Euro Kupában ráadásul a Waspo Hannover két magyarjával Bukarestbe utazik, hogy egy lépéssel közelebb kerüljön az elődöntőhöz.

2014-2015 Hannover01

Balatoni Mátéra (jobbra) nagy szerep hárulhat Bukarestben is (Fotó: Waspo Hannover)

Kiváló formát fut a Waspo Hannover a német bajnokságban, eddig mind a négy meccsét megnyerte az alakult, és vezeti a pontvadászatot. A napokban a Cannstatt együttesét verték nyolc góllal. A két magyar, Balatoni Máté és Tóth Bence egy-egy góllal vette ki a 15-7-es sikerből a részét.

A hétvégén sem pihenhet a német együttes, hiszen az Euro Kupában a negyeddöntők odavágóit rendezik. A Hannover Bukarestbe utazik, a német együttes bizakodó a meccset illetően, Karsten Seehafer a csapat trénere kijelentette győzni szeretnének, hogy a visszavágón hazai medencében már előnyösebb helyzetben legyenek. A sikerre minden esélye meg is van a gárdának, hiszen Erik Bukowski az együttes gólfelelőse 14 találattal a harmadik helyen áll a német bajnokság góllövőlistáján, Balatoni Máté a kilencedik hat találattal.

Ami a további meccseket illeti, az OSC ismerőse, a Kazany a Posillipot látja vendégül, a Mornar pedig a Savonát, a Nizza pedig Olaszországba látogat.
Euro Kupa negyeddöntő hétvégi programja: (2014. november 29, szombat)

11:30 Steaua Bucharest – Waspo 98 Hannover

18:00 Sintez Kazan – Circolo Nautico Posillipo

20:00 VK Mornar Brodospas – Carisa Savona

20:00 Acquachiara – Olympic Nice Natation

Sz. B.



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek