2014 november 04.

Euro Kupa: Balatoniék a Bukaresttel negyeddöntőznek

Ma megtartották az Euro Kupa  negyeddöntőinek sorsolását, ahol a két magyarral felálló Hannover a Steaua Bukarest gárdáját kapta. A sorsolás érdekessége, hogy akár három olasz gárda is ott lehet a negyeddöntőben.

2014-2015 Hannover01

Mint már mi is beszámoltunk róla, a hétvégén a másodikszámú európai kupaporodon kialakult a legjobb nyolc mezőnye. A Hannover a D-jelű négyesből jutott tovább, ráadásul elsőként a Savonát megelőzve. A németeknél két magyar játékos is játszik Tóth Bence és Balatoni Máté is kivette részét a sikerből alaposan. Ma megtartották a negyeddöntők sorsolását, ahol a Hannover a Bukarestet kapta. A Kazany a Posillipot, a horvát Mornar, a Savonával, még az Acquachiara a Nizzát.

Érdekesség, hogy akár három olasz csapat is ott lehet a legjobb négyben, úgy is fogalmazhatnánk, hogy Fortuna a taljánokkal volt. Nem úgy, mint velünk, mikoris, a BL-ben összesorsolta a két magyar együttest. (másra pedig nem is akarunk gondolni)

Az Euro Kupa negyeddöntőinek párosítása:

Sintez Kazan (orosz) – C.N. Posillipo (olasz)
Mornar BS (horvát) – Carisa R.N. Savona (olasz)
Steaua Bucharest (román) – Waspo 98 Hannover (német)
Carpisa Yamamay Acquachiara (olasz) – Olympic Nice (francia)

Az első mérkőzést november 17-én, míg a visszavágót 17-én rendezik.

Fotó: waspohannover

 



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek