2016 szeptember 21.

Elnökségi ülés – Elfogadták a kapitányi beszámolókat

A Magyar Vízilabda Szövetség elnökségi ülést tartott, ahol Benedek Tibor és Bíró Attila is értékelte a nyári “csalódást keltő” olimpiai szereplést.  A férfiválogatottunk jövőjét illetően egy meglepő hírünk is van…

vizilabda altalanos02

Négy beszámolót hallgatott meg az elnökség – amit előtte írásos formában is elkészítettek a szakemberek – a felnőtt kapitányok mellett a két utánpótlás szakvezető is értékelte a nyarat.

Benedek Tibor a ötödik helyet csalódásként értékelte, mint mondta: „Nagyon erős csapatunk volt, egyénileg is mindenkivel felvettük a versenyt. Ezért is csalódás a végeredmény, hiszen az érem simán benne volt csapatban” – a beszámoló után volt néhány kérdés a kapitányhoz, majd elfogadta az elnökség a jelentést.

Fontos és meglepőhír még férfiválogatottunkkal kapcsolatban, hogy idén nem indul a Világliga sorozatban. – áll a waterpolo.hu-n. Volt már ilyen, hiszen 2007 és 2012 között öt évig nem vettünk részt a sorozatban. Idén ismét a válogatott nékül rendezik meg a küzdelmeket.

Bíró Attila is a csalódásként értékelte a csapat teljesítményét, de pozitívumként emelte ki, hogy a magyar válogatott azo kevés csapatok egyik, mely meg tudja szorítani az amerikaiakat. Beszámolóját egyhangúlag fogadták el.

Horkai György a fiú utánpótlás válogatottunk szövetségi kapitánya az ifi vb-vel kapcsolatban elmondta: „Remekül szerepeltek a játékosok, megérdemelten lettek bronzérmesek. A junior Eb-n látottakról pedig így nyilatkozott:  „Minden idők legrosszabbul szervezett Európa-bajnoksága volt. Érdekes, hogy az ifi világbajnokság első három helyezettje itt nem jutott a négy közé, aminek az is az oka lehet, hogy a két világesemény nagyon közel volt egymáshoz. Négybe kellett volna jutni. Strukturálisan ez a legjobb csapat, amellyel kapitánykodásom alatt dolgoztam.”



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek