2016 február 14.

Elkészült az új sátor Kaposváron!

Hivatalosan is birtokba vehették a sportolók szombaton a kaposvári fürdő 50 méteres medencéjének vadonatúj buboréksátrát. Húsz év után újult meg a somogyi megyeszékhely versenymedencéjének tetőszerkezete.

kaposvar ujsator

Az új sátor (Fotó: kapos.hu/archív)

A munkálatok végső költsége meghaladta a 100 millió forintot.
Szita Károly, Kaposvár polgármestere szerint régóta várt, hiánypótló beruházást adott át a város.
“Saját tapasztalatból is mondom, hogy a medence reggeltől estig tele van: fiatalokkal, középkorúakkal, idősebbekkel, kezdő és profi sportolókkal. A városban több mint 800 gyermek tanul meg évente tanórai keretek között úszni, vagyis kell a vízfelület!” – mondta.
A városvezető hozzátette, hogy hamarosan egy 800 néző befogadására is alkalmas, szintén fedett, világversenyek megrendezésére is megfelelő, tízpályás új medencével bővül a létesítmény.
“Mi már a tesztüzem alatt is nagyon örültünk ennek a fejlesztésnek, ami, azt hiszem, beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Egyszerűen, fantasztikus ez az új környezet” – jelentette ki a Kaposvári Vízilabda Klub ob I-es csapatának játékos-edzője, a háromszoros olimpiai bajnok kapus, Szécsi Zoltán.
Dobos Pál klubelnök hangsúlyozta: a szurkolók is megérdemelték, hogy a XXI. század elvárásainak megfelelő, európai színvonalú környezetben drukkolhassanak a csapatnak.

MTI



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek