Elhunyt Tóth Ákos, az úszók korábbi szövetségi kapitánya
Életének 83. évében elhunyt Tóth Ákos mesteredző, korábbi szövetségi kapitány, a Testnevelési Egyetem (TF) úszótanszékének nyugalmazott vezetője.

A magyar szövetség (MÚSZ) közösségi oldalán kedden megjelent gyászhír emlékeztet rá, hogy Tóth edzők sorát tanította a TF-en, csaknem húsz éven át az úszótanszék vezetőjeként, miközben hét éven át – 1977-től 1984-ig – szövetségi kapitányként is dolgozott. A szakember 1998 és 2001 között a görög úszók szövetségi kapitánya is volt, 2004-től ő lett az európai szövetség (LEN) úszóbizottságának magyar tagja, a TF-en pedig 2008-ban adta át a tanszékvezetői posztot a jelenlegi magyar kapitánynak, Sós Csabának.
„Megszámlálhatatlan tan- és szakkönyv szerzője, a Magyarországon rendezett világ- és Európa-bajnokságok többségén ő volt az úszóviadalok versenyigazgatója, mindezek megkoronázásaként pedig főszerepet vállalt a sportágat új dimenzióba helyező Úszó Nemzet Program alapjainak kidolgozásában” – áll a MÚSZ megemlékezésében, amely alapján Tóth Ákos „rövid, méltósággal viselt betegség után hunyt el” kedd hajnalban.
(MTI-vizipolo.hu)






