2020 november 13.

Elhamarkodott döntést hoztak az uszodák

Egyelőre nincs veszélyben a decemberi olimpiai kvalifikációs országos bajnokság megrendezése Kaposváron – erről Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke beszélt a közmédiának.

A sportvezető a szerdától hatályba lépett korlátozó intézkedések kapcsán megjegyezte, hogy ezek a versenyszerűen sportolók felkészülését alapvetően nem befolyásolnák, ugyanakkor az elmúlt 36 órában – a Magyar Közlönyben megjelent intézkedéseket megelőzve – 26 település uszodája jelezte, hogy bezár.

Wladár Sándor megjegyezte, ez talán elhamarkodott lépés volt ezektől a létesítményektől, és bízik benne, hogy sikerül mihamarabb megoldást találni. Hozzátette, fontos, hogy az úszóknak a tokiói olimpiára való felkészülése zavartalan legyen, illetve hogy ne veszítsék el azokat az utánpótlás-versenyzőket, akik másfél éve készültek az elkövetkező hetekben rendezendő országos bajnokságokra.

Wladár Sándor arról is beszélt, hogy a szövetségben jelenleg “égnek a vonalak”, hiszen többek között a sportolók és a versenybírák részére a kijárási korlátozás miatt útvonal engedélyeket szereznek be annak érdekében, hogy például a Nemzetközi Úszóliga (ISL) küzdelmei zavartalanul folytatódjanak, illetve hogy a hétvégi serdülő és ifjúsági országos bajnoksággal se legyen probléma.

(MTI-uszosport.hu)



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.