2015 január 02.

Életbe lépett az új WADA-kódex

Az eddiginél is szigorúbbnak és elrettentőbbnek nevezhető a Nemzetközi Anti-dopping Ügynökség, a WADA 2015. január elsején életbe lépett új kódexe, amelynek sarkalatos pontjai között említhető a bizonyítottan szándékosan doppingolók 4 évre kiterjesztett azonnali eltiltása, valamint a visszamenőleg elvégzett vizsgálatok hatályosságának 8-ról 10 évre való meghosszabbítása – olvasható a Magyar Úszó Szövetség facebook-oldalán.

dopping

Fontos pozitívum az új kódexszel kapcsolatban, hogy komoly különbséget tesz a szándékosan doppingolók és a téves tájékoztatás következtében, elővigyázatlanul, illetve véletlenül bajba került sportolók vétke közt. “Érvényesítik majd az akár magányosan, akár segítőtársakkal elkövetett szándékos doppingvétségek duplán szigorú elbírálását, ami valóban azt jelenti, hogy már az első eset négy éves eltiltáshoz vezethet. Ez pedig, lássuk be, a sportágak többségében egyenlő a versenyzői pályafutás elvágásával, a visszatérés lehetőségének minimálisra csökkentésével” – magyarázta dr. Tiszeker Ágnes, a Magyar Anti-dopping csoport vezetője a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársának.
“A WADA az elmúlt években a holléti jelentés bevezetésével, az előre be nem jelentett mintavételek számának növelésével, az analitikai vizsgálatok finomításával, a tiltó lista folyamatos frissítésével, és még egy sor intézkedésével hatalmas erőfeszítéseket tett a doppingvétségek megelőzése, illetve azok még hatékonyabb kiszűrése érdekében, most mégis arra a következtetésre jutott, hogy újabb lépésekre kell elhatároznia magát. Ennek szellemében érvényesítik majd az akár magányosan, akár segítőtársakkal elkövetett szándékos doppingvétségek „duplán” szigorú elbírálását, ami valóban azt jelenti, hogy már az első eset négy éves eltiltáshoz vezethet. Ez pedig – lássuk be – a sportágak többségében egyenlő a versenyzői pályafutás elvágásával, a visszatérés lehetőségének minimálisra csökkentésével” – folytatta a szakember.
Dr. Tiszeker Ágnes a mundér becsületének érthető, sőt, elvárható védelme mellett annak a véleményének is nyíltan hangot adott, hogy a visszamenőleg elvégzett, illetve megismételt vizsgálatok hatályosságának 10 esztendőre való kiterjesztése a sport szellemiségét rombolja, emellett olyan elképesztő mértékű bizonytalanságot idéz elő, amit nehezen kezelnek majd a sportvilág meghatározó szereplői, de maga a nagyközönség is.“Már az is sokakat elgondolkodtatott, amikor közvetlenül a londoni nyári játékok rajtja előtt nagy hirtelen hat olyan, nem akármilyen súlyú esetet tártak fel, amelyek a nyolc évvel korábbi athéni olimpiához vezettek vissza. Csak egy példa: az emberek nehezen értették meg azt, hogy a tiltott szereket fogyasztó fehérorosz kalapácsvetőkre, Ivan Tyihonra és Vagyim Gyevjatovszkijra vajon miért csak 8 esztendő elteltével tudták rábizonyítani a doppingvétségeket. Még ha a feltárási módszerek időközben sokat is fejlődtek. Ami viszont most következik a10 éves hatályosság bevezetésével, azt csak elszomorítónak nevezhetem. Könnyen lehet ugyanis, hogy a 2016. évi rioi olimpia egyik vagy másik érmeséről új vizsgálati eszközökkel csak 2026-ben fogják kideríteni, hogy helyettük másoknak kellett volna a dobogóra állniuk. Ezért aztán a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak akkor kell majd újra „eredményt hirdetnie”, amikor az érintetteken kívül már csak néhányan emlékeznek arra, hogy mi is történt a brazíliai pályákon!”

“Külföldön és itthon is közös cél a tiltott eszközöket gyártók és a terjesztők útjának elvágása, az illetékes hatóságok közreműködésével a források és az útvonalak lokalizálása. Segítséget nyújthatnak azok a doppingvétséget elkövető sportolók is, akik a maguk esetének őszinte feltárásával segítik elő az ellenőrző oldal munkáját. Ez a kiszabható eltiltás enyhítését is jelentheti a számukra. Azoknak viszont, akik fiatalkorúak doppingvétségéről tudtak, vagy azt elősegítették, számolniuk kell a tettük következményeivel.” – hangsúlyozta a MACS vezetője, aki végezetül arról számolt be, hogy december 4-én és 5-én a MOB és az illetékes államtitkárság bevonásával egy konferencia keretén belül számoltak be a WADA új kódexéről és a módosított kormányrendeletről, illetve mindarról, amit ezek után sportolóknak és felkészítőiknek szem előtt kell tartaniuk.

V. A.


Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek