2015 február 12.

Eindhoven-kupa: Szép eredmények, egy győzelemmel

Műugróinknál akadtak sikerek az év első versenyén, hiszen az Eindhoven-kupán Kormos Villő meg is nyerte a toronyugrást valamint többen teljesítették az Eb és a Vb szintet.

Eindhoven kupa2015

Az év első versenyén vettek részt műugróink Eindhovenben. A női toronyban meg is született az első sikerünk, hiszen Kormos Villő megnyerte a számot. A versenyen pedig többen teljesítették az Eb és a Vb szintet.

Haász Katalin, honlapunknak:  „Húsz ország, negyvennyolc klubja vagy válogatott csapata vett részt, és több mint 640 nevezést adtak le 5 korosztályban, ez bődületes mennyiség! Voltak olyan gyerek számok ahol bőven 30 fölötti volt az induló létszám. Kiemelkedően teljesített Kormos Villő, aki a tornyot nyerte az Eb és a Vb-n kiírt szintet is teljesítette. Gondos Flóra és Bóta Botond is az 1 m-en teljesítette az Eb-re kiírt szintet, Bóta ezzel 1m-en jutott a döntőbe ahol a 6. helyen végzett, Gondos pedig a 3 méteren jutott be a döntőbe, ahol 5. helyen zárt. Az ifik legidősebb A-korosztályában Ligárt Ábel mind 1, mind pedig 3 méteren teljesítette a szintet. A többi ifi a népes indulólétszámmal indított igen hosszú versenyeken a középmezőnyben végzett!”

Az összes magyaros eredmény Eindhovenből:
Férfi, 1 méter (döntő)

1. Constantin Blaha 413,40 pont
2. Vinko Paradzik 372,30 pont
3. Guillaume  Dutoit 362,30 pont
… 6. Bóta Botond 277,20 pont (HUVK)

Nők, toronyugrás:

1. Kormos Villő 288,30 pont
2. Celine Van Duijn 263,10 pont
3. Isabelle Svantesson 224,15 pont

Nők, 3 méter (döntő)

1. Inge Jansen  319,80 pont
2. Uschi Freitag 309,55 pont
3. Celine Van Duijn 272,10 pont
… 6. Gondos Flóra 232,50 pont

Nők, 3 méter Szinkron:

1. Inge Jansen – Uschi Freitag 288,00 pont
2. Vivian Barth – Madeline Coquoz 242,04 pont
3. Iira Laatunen – Taina Karvonen 236,16 pont
4. Gondos Flóra – Kormos Villő 233,97 pont

Fiú, 1 méter A korcsoport

1. Yousssef Amrezzat491,70 pont
2. Jan Wermelinger 460, 05 pont
3. Fabian Stepinski 424,75 pont
… 9. Ligárt Ábel 366,70 pont

Fiú, 3 méter A korcsoport

1. Jonathan Scukow 520,55 pont
2. Simon Rieckhoff 485,65 pont
3. Jan Wermelinger 480,30 pont
… 9. Ligárt Ábel 439,85 pont

Leány, 1 méter A korcsoport

1. Madeline Coquoz 379,70 pont
2. Wils Daphne 379,25 pont
3. Barth Vivian 372,50 pont
…19. Veres Kamilla 251,45 pont

Leány, 3 méter A korcsoport

1. Wils Daphne  412,80 pont
2. Khaled Eissa 393,85 pont
3. Hannah Rott 382,10 pont
… 16. Veres Kamilla 285,90

Leány, 1 méter B korcsoport

1. Michelle Heimberg 319,55 pont
2. Yuliya Bandzik 285,95 pont
3. Morgane Herculano 278,60 pont
… 16. Halmos Zita 236,30 pont (Lunda)
19. Sándor Petra 225,70 pont (Pénzügyőr)
24. Tatarek Csenge 211,05 pont (HUVK)

Leány, 3 méter B korcsoport

1. Helle Tuxen 324,75 pont
2. Morgane Herculano 317,85 pont
3. Sviatlana Khakkrakova 316,30 pont
…19. Tatarek Csenge 219,40 pont (HUVK)

Sz. B.