2014 november 24.

Cseh László is kedvet kapott a Hosszú-programhoz

Gyakorlatilag minden versenyszámban rajthoz állt az egyetemi és főiskolai országos bajnokságon Cseh László, aki négy egyéni aranyérmet is begyűjtött a viadalon. A 16 felsőoktatási intézmény közel 200 versenyzőjét felvonultató megmérettetésen több volt és jelenlegi válogatott kerettag is erősítette saját egyetemének csapatát, így Kapás Boglárka, Gyurta Gergely és Pulai Bence is rajtkőre állt a Komjádi uszodában.cseh laci

A hagyományos egyetemi úszóbajnokságon Hosszú Katinkát idéző programot vállalt Cseh László, aki ezúttal a Budapesti Műszaki Egyetem színeiben parádézott. Rajthoz állt 50 gyorson, úszott az összes 100 méteres számban – gyorson, mellen, háton, pillangón -, emellett 400 gyorson, 200 vegyesen, a BME vegyes váltójában, illetve a hagyományos mega-zárószámban, a 10 x 50 méteres mix gyorsváltóban is.

„Sajnos volt, ahol kevesebb induló akadt, így 100 pillére tíz percen belül 400 gyorsot úszni nem esett jól túlságosan.” – közölte Laci, aki ennek ellenére is kitűnően helytállt, hiszen négy számban is felállhatott a dobogó csúcsára (50 gyors, 100 gyors, 100 hát és 200 vegyes). A specialistákkal azonban meggyűlt a baja, 100 mellen a pécsi egyetemet erősítő Financsek Gábor diadalmaskodott. 100 pillangón a TE színeiben versenyző Pulai Bence előzte meg Lacit, aki mindössze 7 századmásodperccel később csapott be a célba, mint kőbányás klubtársa.

A hölgyek mezőnyében Kapás Boglárka volt a legnagyobb név, aki az ELTE csapatának szerzett értékes pontokat a 400 gyors megnyerésével. Bogi 50 gyorson is rajthoz állt, de ott a debreceni Senánszky Petra egy orrhosszal megelőzte. Hiába, a BVSC-Zugló sportolójának inkább a hosszabb távok fekszenek, ennek ellenére természetesen a váltókban is szerepet vállalt.

Ami pedig az összetett eredményeket illeti, a Pécsi Tudományegyetem megismételte a tavalyi elsőségét, míg a Testnevelési Egyetem – mindössze 3 ponttal – megelőzte a Budapesti Műszaki Egyetemet.

Eredmények:

Férfiak

50 m gyors: Cseh László (BME) 23.97

100 m gyors: Cseh László (BME) 51.97

100 m mell: Financsek Gábor (PTE) 1:02.87

100 m hát: Cseh László (BME) 59.11

100 m pillangó: Pulai Bence (TE) 53.23

400 m gyors: Gyurta Gergely (BKF) 3:59.18

200 m vegyes: Cseh László (BME) 2:09.12

4 x 100 m vegyes váltó: Testnevelési Egyetem 3:59.330

Nők

50 m gyors: Senánszky Petra (DE) 26.58

100 m gyors: Senánszky Petra (DE) 57.9

100 m mell: Borsodi Kinga (SE-GYTK) 1:18.05

100 m hát: Tompa Orsolya (SE-ETK) 1:10.79

100 m pillangó: Enyedi Zsanett (PTE) 1:11.29

400 m gyors: Kapás Boglárka (ELTE) 4:30.16

200 m vegyes: Enyedi Zsanett (PTE) 2:36.83

4 x 100 m vegyes váltó: Budapesti Corvinus Egyetem 5:03.30

Mix

10 x 50 m Intézményi váltó: Testnevelési Egyetem 4:14.49

 

Forrás: MÚSZ

V. A.



Kapcsolódó cikkek