2016 január 27.

Biros Péter visszavonul!

A háromszoros olimpiai bajnok a szezon végig még játszik, ám utána szögre akasztja a sapkát.

Eger Biros szanto

Köszönjük, Peti! (Fotó: Szántó György)

 

Sajtótájékoztatón megannyi szép emlék után Biros Péter bejelentette visszavonulását.

Az egri klub közelménye:

„Az Eszterházy Károly Főiskola és az Egri Vízilabda Klub közös sajtótájékoztatóján jelentette be Bárány Attila klubelnök, hogy Biros Péter háromszoros olimpiai bajnok a ZF-Eger férfi vízilabda csapat kapitánya az idei szezon végén befejezi aktív játékosi pályafutását. A gazdag játékos múlt tapasztalatait a jövőben is hasznosíthatja, hiszen továbbra is a klub kötelékében marad, és a következő szezontól a ZF-Eger-EKF női vízilabda csapat vezetőedzője lesz. Kelemen Attila – a női csapat jelenlegi irányítója – Biros Péter munkáját másodedzőként segíti majd.

A következő idény sikerének egyik kulcsa lehet, hogy Biros Péter pályafutásának elindítója Kelemen Attila volt. így újra együtt dolgozhat mester és tanítványa, igaz ezúttal más felállásban.

Az Egri Vízilabda Klub elnöksége – közelmúltban megtartott ülésén – célként fogalmazta meg, hogy a jövőben újra bajnokesélyes női vízipóló csapatot építsen Egerben, és ennek az első lépése a csapat élén történt váltás.”

Mindent elért a sportágban. Háromszor is volt olimpiai-bajnok, (2000, 2004, 2008), kétszer világliga-győztes (2003, 2004) egyszer világbajnok (2003), és egyszer Európa-bajnok (1999).

A firenzei Eb-n robbant be a köztudatba, azóta pedig egészen 2012-ig kihagyhatatlan tagja volt a válogatottnak. Olyannyira, hogy 2008 után kapta meg a csapatkapitány titulust is. Ekkor a Swimming World Magazin megválasztotta a világ legjobbjának is.



Kapcsolódó cikkek