2015 január 08.

Bajnokok Ligája: Zártkapus meccs lesz a Partizán – Galatasaray

A LEN úgy döntött, zárt kapuk mögött rendezik meg a Bajnokok Ligája 1. fordulójából elhalasztott mérkőzést Belgrádban.

banjica uszoda

Szurkolók nélkül találkozik egymással a Partizán és a Galatasaray!

November 29-én a Bajnokok Ligája 1. fordulójában rendezték volna meg a Partizán Belgrád – Galatasaray mérkőzést, azonban egy héttel korábban már játszott egymás ellen a két klub, igaz kosármeccsen. Ekkor a négyszázfős szerb szurkolói csoportra török huligánok támadtak, ahol egy vendég drukker életét vesztette. Ezek után a szerb belügyminisztérium úgy döntött, nincsenek meg a feltételek a vízilabda mérkőzés megrendezésére, ezért a LEN-től a találkozó elhalasztását kérte.

Új időpontot pedig most találtak a felek, így január 17-én pótolják az elmaradt találkozót, de zárt kapuk mögött.

A két csapat eddig 0 ponttal áll a legrangosabb európai kupaporondon. A Partizánt az előző körben a Jug Dubrovnik verte, még a Galata a Rijekától kapott ki. A szerb együttes a harmadik fordulóban a Szolnokkal, a törökök pedig a Jug Dubrovnikkal találkoznak, rá három napra pedig egymás ellen küzdenek meg.



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek