2015 május 02.

Bajnokok Ligája: Két góllal kikapott a Szolnok Rijekában, csoportmásodikként jutott tovább

Nem sikerült megnyernie csoportját a Szolnoknak a BL-ben. A Rijeka ellen az utolsó negyedig jól tartotta magát a Tisza-parti együttes, mikor az utolsó perceket 2-0-ra megnyerte a horvát csapat.

szolnok5

Ezúttal is jól védett Decker, de az utolsó negyedben kettő góllal többet kapott kollégájánál (Fotó: Szolnok/facebook)

A Szolnoknak az Egerhez hasonlóan elég lett volna az egy pont, de Cseh Sándor együttesének nem a Final Sixhez, hanem a csoportgyőzelemhez.

A szolnoki kapuban ezúttal Decker kezdett.Az első percekben nagyszerűen védekeztek a csapatok, az első gólra pár percet várni kellett, ekkor Kis Gábor, középről lőtt elemi erővel a hálóba. A hajrára kanyarodva Decker védett egy nagyot, az ellentámadásból pedig Varga Dénes marad üresen és már 2-0 volt a Szolnoknak, sőt az utolsó percben már 3-0, de Burics szépített egy előnyből, így 3-1-re ment a magyar együttes. A második negyedben előbb egy gólra feljött a Rijeka majd Radunak tették be előnyben és már 3-3 volt az állás.

A fordulás után Vican folytatta remeklését, de Varga Dani eszén nem tudott túljárni, húzásból 4-3-ra módosította az állást. Gyorsan jött a válasz, mikor is egy ötöst fújtak, ezt pedig Muslim bevágta, 4-4. A hajrában Alekszics bókhálózta ki a hosszút, 4-5. A válasz nem késett sokáig Muslim ismét bevágott egy gólt, ami után Cseh Sándor hevesen reklamált, kapott egy sárgát. A csapatok így 5-5-ről várhatták a záróakkordot. Az utolsó negyed kezdetén egy ziccert hárított Decker, majd a túloldalon Kis harcolt ki egy előnyt, amit Mitrovics oldott meg, így ismét a Szolnoknál volt az előny, 5-6. Radu aztán egalizált, 6-6. A negyed derekán azonban már a Rijekánál volt az előny, Xavi Garcia duplájának köszönhetően 8-7. A hajrában mintha lenyelték volna a bírók a sípot, a Szolnoknak nem, még a Rijekának adtak egy fórt ráadásul az utolsó támadásánál, amit Radu belőtt, 9-7.

A Szolnok a vereséggel a második helyen végzett csoportjában. Ez azt is jelenti, hogy nem jutott be egyenes ágon az elődöntőbe.

Bajnokok Ligája, csoportkör :

Primorje Rijeka – Szolnoki Dózsa Közgép 9-7 (1-3, 2-0, 2-2, 4-2)
Gólszerzők.: Radu 3, Muslim 2, Garcia 2, Burics 1, Elez 1, illetve Alekszics 1, Tóth M. 1, Varga Dániel 1, Varga Dénes 1, Kis G. 1, Mitrovics 1, Gocics 1

A Bajnokok Ligája Final Six küzdelmeit május 26. és 29. között játszák majd Barcelonában.

Sz. B.



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek