2015 október 28.

Bajnokok Ligája: Az OSC szoros meccsen kikapott, a Szolnok Belgrádban győzött

Az OSC egy igen kiélezett meccsen szenvedett vereséget a Jug Dubrovnik ellen. A Szolnok viszont nyert. A Tisza-parti együttes Belgrádból hozta el a három pontot. Az első nap összes eredménye…

Szolnok facebook

Az Eger döntetlenje után az OSC-n és a Szolnokon volt a sor a BL-ben.

Az egész meccsen jól tartotta magát az OSC a Jug ellen. Az első negyedben rendre a horvát alakulat tudott vezetést szerezni, de Decker majd Kovács révén kiegyenlített a magyar alakulat. A második nyolc percben először volt az előnyt az újbudaiaknál. Nem tartott sokáig azonban ez, hiszen Macan majd Perrone a nagyszünetre a Jug-hoz ragadta a vezetést, 4-5.

A fordulás után egy előnyt váltott Bátori gólra. Ezek után Jokovics majd Benics pillanatai következtek 5-7. A negyed végére azonban egy gól volt közte, 6-7. A záróakkordban Salamon révén egyenlített az OSC, majd Perrone és Loncsar révén eldöntötték a vendégek a mérkőzést, a vége 7-9 lett a Jug-nak.

A Szolnok idegenben szerezte meg a három pontot. A Partizán otthonában nyertek Vámosék, aki négy góljával a mérkőzés legeredményesebbje volt. A magyar együttes fokozatosan húzott el ellenfelétől, a nagyszünetre már négy volt közte, végül 14-9-es sikerrel zárta a meccset Cseh Sándor csapata.

A következő forduló november 11-én lesz. A Szolnok az OSC vendége lesz, az Eger Rijekában vizitál.

Bajnokok Ligája, 1. forduló:

A-Híd OSC Újbuda – Jug Dubrovnik 7-9 (2-2, 1-2, 3-3, 1-2)
Gólszerzők: Bátori 2, Kovács 2, Decker 1, Salamon 1, Brguljan 1 ill. Vrlics 2, Perrone 2, Macan 1, Jokovics 1, Garcia 1, Benics 1, Obradovics 1

Partizán Belgrád – Szolnoki Dózsa Közgép 9-14 (2-4, 2-4, 3-5, 2-1)
Gólszerzők: Subotics 4, Manojlovics 1, Gogov 1, Jaksics 1, Radojevics 1, Asanovics 1 ill. Vámos 4, Mezei 3, Varga Dániel 2, Varga Dénes 2, Fülöp 1, Younger 1, Kis 1

További eredmények:

ZF-Eger – Olympiakosz 8-8 ( 1-1, 1-3, 3-1, 3-3)
Gólszerzők: Hárai 3, Szivós 2, Erdélyi 2, M. Csuk ill. Fountulisz 2, Murikisz 2, Mylonakisz 2, Smith 1, Kolomvosz 1, Malllarach 1

Jadran Herceg Novi – Primorje Rijeka 9-11 (2-3, 2-2, 2-2, 3-4)
Gólszerzők: Popadics 2, Janovics 2, Kovacsics 1, Vidovics 1, Banicsevics 1, Randjics 1, Pjesivacs 1 ill. Boskovics 4, Dedovics 2, Echenique 2, Setka 1, Vukicsevics 1, Vrlics 1

Barceloneta – Spandau 04 9-7 (2-1, 3-2, 1-2, 3-2)
Gólszerzők: S. Rasovics 5, Minguell 2, Espanol 1, V. Rasovics 1 ill. M. Csuk 2, Preuss 2, Marzouki 1, Stamm 1, Hamby 1

Pro Recco – Galatasaray 15-4 (4-0, 6-2, 3-0, 2-2)
Gólszerzők: di Fulvio 3, Prlainovics 3, Filipovics 3, Pijetlovics 2, Sukno 2, Bodegas, Ivovics 1 ill. Mladjan Janovic 3, Slobodan Nikic 1.

Az első forduló után a Bajnokok Ligája csoportjainak állása:

A-csoport:
1. Barceloneta 3 pont
2. Primorje Rijeka 3 pont
3. ZF-Eger 1 pont
4. Olympiakosz 1 pont
5. Spandau 04 0 pont
6. Jadran Herceg Novi 0 pont

B-csoport
1. Pro Recco 3 pont
2. Szolnoki Dózsa-Közgép 3 pont
3. Jug Dubrovnik 3 pont
4. OSC 0 pont
5. Partizán Belgrád 0 pont
6. Galatasaray 0 pont



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek