2018 február 07.

Bajnokok Ligája: Az OSC elcsípett egy pontot Moszkvában

Nem bírt egymással a Moszkva és az OSC, így még mindig élnek az újbudai álmok.

OSCtothlaszlo01

Fotó: Balogh Máté / archív

Az OSC régi-új edzőjével, Tóth Lászlóval és megkésve – a repülőgép meghibásodása miatt – vágott neki a moszkvai túrának.

Emlékezetes, a BL előző körében kikapott a csapat simán a Kondorosi úton, most gyakorlatilag az életmaradásért játszott a csapat, hiszen ha Oroszországban nem szereznek pontot / pontokat, akkor könnyen elúszhatott volna a BL legjobb nyolcba jutás.

Nos, úgy kezdett a magyar csapat, ahogy kellett. Erdélyi előnyös góljára, még Dusko Pijetlovics tudott válaszolni, de a hajrában Hegedüs találatával 2-1 volt az állás ide. A második nyolc percben Ivankov egyenlített, de ismét jött Hegedüs, aki kialakította a nagyszünetbeli 3-2-es OSC vezetést.

A fordulás után bő egy perc alatt vágott az újbudai gárda kettőt, eőll Ubovics majd Randjelovics volt eredményes, 2-5. A folytatásban zárkózott a Dynamo, egyre visszajöttek. Subotics találata után Tóth László egy sárgalappal is figyelmeztették a bírók. A záórakkordban sorra kapta a moszkvai gára a fórokatKholod pedig élt is ezekkel. Bő hat perccel a vége előtt már 6-5 volt oda. Ezt követően az OSC kétszer is egyenlített, majd 7-7 után – másfél perccel a vége előtt – egy orosz fórt követően időt kért a hazai gárda, Tóth Lászlót pedig kiállították. A hátralévő időben mindkét csapatnak volt még lehetősége, de maradt a döntetlen.

Az eredménnyel továbbra is versenyben van az OSC a Final Eight-be jutáshoz.

A Bajnokok Ligája, 8. játéknapjának nyitányán:

Dynamo Moszkva – A-Híd OSC Újbuda 7-7 (1-2, 1-1, 2-2, 3-2)
Gólszerzők: Ivankov 2, Subotics 2, Kholod 2, Pijetlovics 1 ill. Seman 2, Randjelovics 1, Kovács 1, Hegedűs 1, Erdélyi 1, Ubovics 1

További program:

A-csoport:

18:30 Waspo Hannover – Barceloneta

18:30 Partizán Belgrád – Brescia

18:30 Jug Dubrovnik – Olympiakosz

B-csoport:

17:30 Jadran Herceg Novi – Sabadell

18:30 ZF-Eger – Szolnoki Dózsa

20:30 Steaua Bukarest – Alphen

20:30 Pro Recco – Spandau

Az A-csoport állása:
1. Olympiakosz 19
2. Dinamo Moszkva 14
3. Brescia 13
4. Barceloneta 12
5. Jug Dubrovnik 10
6. OSC 7
7. Hannover 6
8. Partizan Beograd 0

A B-csoport állása:
1. Recco 18 (87–40)
2. Szolnok 15 (91–50)
3. Spandau 15 (68–57)
4. Eger 13 (65–42)
5. Jadran Hercegnovi 13 (58–57)
6. Steaua 6
7. Sabadell 3
8. Alphen 0



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek