2016 október 16.

Bajnokok Ligája: az Eger simán győzött – megvannak a továbbjutók

A hevesi alakulat hét góllal verte a Mornart, így másodikként ment tovább a magyar csapat csoportjából. Megvannak a BL továbbjutók, jöhet a sorsolás.

eger2016bl01

Másodikként ment tovább az Eger (Fotó: Fehér Kálmán)

Az Eger könyedén győzött a BL csoportkör utolsó napján. Két győzelmével és egy vereségével a csoport második helyén menetelt tovább.

A mai meccsen az első negyedben még 2-2 mutatott az eredményjelző majd a második nyolc percben 5-5 után Vapenski az Egerhez ragadta a vezetést, amit a félidőig nem adott ki a kezéből, 6-5. A fordulás után is eggyel növelte a különbséget a hevesi gárda, hogy aztán az utolsó negyedben egy 5-0-ás etappal kialakítsa a 15-8-as végeredményt.

Győzelmével Dabrowski Norbert együttese ott van a 3. selejtezőkörben, ahol vagy a Bresciát vagy a Hannovert vagy a Rijekát fogja kapni. A sorsolást vélhetően hétfőn délben tartják majd.

Örömteli, hogy a hétvégi négy nemzetközi kupában szereplő csapatunk, – a BVSC, a Fradi az Euro Kupában, míg az Eger és az OSC a BL-ben – ment tovább.

Dabrowski Norbert: – “Meg kellett oldani ezt a feladatot is, és meg is oldottuk, de várható volt, hogy amiért túlságosan ki kellett volna kapnunk ahhoz, hogy esetleg kieshessünk, nem lesz olyan motivált a csapat. A hétvége után azt mondom, hogy semmilyen jelentősége nincs, ki ment tovább első, vagy másodikként, mert a Brsecia és az OSC is komoly játékerőt képvisel. Ilyen szempontból tényleg nem volt értelme számolgatni, a másik két csoport továbbjutói ugyanis gyengébbek a két említett csapattól.” – zárta gondolatait a hevesiek vezetőedzője a klub honlapjának.

Bajnokok Ligája, E-csoport:

ZF-Eger-Mornar Split (horvát) 15-8 (2-2, 4-3, 4-3, 5-0)
Gólszerzők: Hosnyánszky 4, Angyal 3, Bedő 2, Lőrincz 2, Decker 2, Kovács G. 1, Vapenski 1 illetve Calic 3, Cagalj 2, Marovics 1, Zivkovics 1, Goreta 1

A másik mérkőzésen:

Sport Management Verona – Marseille 18-9 (4-2, 5-3, 5-4, 4-0)

Az E-csoport végeredménye:

1. Sport Management Verona 9 pont
2. Eger 6 pont
3. Marseille 3 pont
4. Mornar Split 0 pont

További csoportok és eredmények:

G-csoport:

Duisburg – Vouliagmeni 9-15 (1-5, 1-2, 2-5, 5-3)
Jadran Herceg Novi – Waspo Hannover 6-8 (1-3, 3-3, 2-1, 0-1)

A G-csoport végeredménye: 1. Hannover 6 pont, 2. Jadran 6 pont, 3. Vouliagmeni 6 pont, 4. Duisburg 0 pont

H csoport:

Primorje Rijeka – Sabadell 5-12 (1-2, 1-3, 2-4, 1-3)
Steaua Bukarest – Digi Nagyvárad 10-12 (2-3, 3-3, 4-2, 1-4)

A H-csoport végeredménye: 1. Rijeka 6 pont, 2. Nagyvárad 6 pont, 3. Sabadell 4 pont, 4. Steaua 1 pont

E-csoport:

Brescia – A Híd-OSC-Újbuda 11-11 (1-5, 3-2, 5-3, 2-1)
Sintez Kazany – Crvena Zvezda 11-4 (4-2, 4-0, 1-1, 2-1)

Az E-csoport végeredménye: 1. Brescia 7 pont, 2. OSC 5 pont, 3. Kazany 4 pont, 4. Crvena Zvezda 0 pont

A továbbjutó csapatok:

Első helyen: Sport Management Verona, Brescia, Hannover, Primorje Rijeka

Második helyen: ZF-Eger, OSC, Jadran Herceg Novi, Nagyvárad



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek