2014 november 12.

Bajnokok Ligája: a Szolnok legyűrte az OSC-t és főtáblára jutott

A Bajnokok Ligája főtáblájára jutásért mérkőzött meg egymással a Szolnok és az OSC. Az első találkozó döntetlenje után szerda este Szolnokon a hazaiak 11-9-re győztek és így továbbjutottak az alanyi jogon már főtáblás Eger mellé.

DSCN7949

Hatalmas várakozás előzte meg a két magyar csapat csatáját. A szolnoki visszavágónak nem kisebb téttel vágtak neki az együttesek, minthogy a győztes a Bajnokok Ligája csoportkörébe kerül. Az első mérkőzésen, az OSC otthonában 11-11-es döntetlen született, nem dőlt el tehát semmi.

Telt ház várta a csapatokat a szolnoki Vízilabda Arénában. Már jó háromnegyed órával a kezdés előtt elfogyott az összes belépő, szomorú hazai szurkolók várakoztak arra, talán valahogy mégis bejutnak az egész várost lázba hozó eseményre. De nem csupán Szolnok készült: a fővárosból két különbusz hozta az OSC híveit.

A magyar vízilabdázás számos kiválósága megtekintette a meccset. Benedek Tibor szövetségi kapitány egy kicsit a válogatott szempontjából is figyelhette a bajnoki első és második nem mindennapi küzdelmét. “Ez most a klubcsapatokról szól, mindkét csapatnak nagyon fontos lenne a győzelem – nyilatkozta Benedek Tibor a vizipolo.hu-nak. – Az biztos, hogy érdekes találkozó várható: az egyik csapatban több rutinos válogatott van, a másikban fiatal kerettagok sora, így is lehet nézni a küzdelmet.”

Graham az OSC-nek hozta el a labdát, de a hazaiak örülhettek először, egy perc elteltével Mitrovic lövése után ugrottak talpra a nézők. Két fórt is kihagyott a Szolnok, erre Salamon öt méteresből felelt. Vámos akciógólját ugyancsak Salamon egalizálta, egy zúgó kapufa után szép lövéssel. Ezt követően Varga Dénes büntetőből lőtt gólt, majd Vámos volt eredményes, gyorsan elment két góllal a hazai csapat. Nagyon kellett a vendégeknek Bundschuh centergólja. A negyed végén Bisztritsányi védett kétszer is nagyot, 4-3-as hazai vezetéssel zárult a nagy csatát hozó első negyed.

DSCN7929

A második negyedben egy megpattanó lövés az egyik oldalon fölé szállt, a másikon bement (Varga Dénes), visszaállt a két gólos különbség, de Gór-Nagy hamarosan szépen kijátszott találattal hozta fel az OSC-t. Varga Dániel gyönyörű gólt pattintott a sarokba (6-4). Ezt követően Cseh Sándor kért időt, megvolt ugyanis az esély a három gólos Szolnok-vezetésre. Kimaradt, nagyszünetre 6-4-gyel mentek a csapatok.

Fordulás után egy labdaeladás után Mitrovic úszott meg, és növelte az előnyt. Görcsössé vált az OSC, ráadásul Brguljan kipontozódott, büntetőből pedig már 8-4-re módosult az állás. Tekintélyesre hízott a Szolnok előnye. Kovács Gábor góljával és Salamon találatával megint visszajött a meccsbe a vendégcsapat, ám Aleksics távolról kipókhálózta a sarkot. Az OSC-sek sorra Nagy Viktort tették naggyá.

A zárónegyednek úgy vágtak  neki a csapatok, hogy nagyon kellett a gól az OSC-nek. Nagy Viktor hatalmasak védett, a szolnokiak pedig tudták, három gól előnyük van. Mindkét szurkolótábor kitett magáért, de az OSC minden egyes támadással az utolsó esélyét ragadta meg. Kettős emberelőny után, sima fórban Decker Ádám eszmélt először a kapusról lecsorgó labdára (9-7), de Mitrovic lövése a hálóba jutott. Bátori öt méteresére Mitrovic negyedik góljával felelt, egy perccel a  vége előtt eldőlt a mérkőzés. Graham szépített, a vége 11-9, jöhetett a taps, a fények játéka, a hazai ünneplés. Végül a Szolnok jutott tovább, az Eger mellé, a Bajnokok Ligája legjobb 12 csapata közé.

Kép

Férfi vízilabda Bajnokok Ligája, a főtáblára jutásért, visszavágó:

Szolnoki Dózsa-Közgép – A-Híd OSC Újbuda 11-9 (4-3, 2-1  3-2, 2-3)

Szolnok, Vízilabda Aréna, 1200 néző

Vezette: Sztavropulosz (görög), Abramovic (montenegrói)

Szolnoki Dózsa: Nagy V. – Gocic, Madaras, Jansik, Mezei, Varga Dénes 3, Mitrovic 4. Csere: Vámos 2, Varga Dániel 1, Kis G., Tóth M., Aleksics 1.

Vezetőedző: Cseh Sándor

A-Híd OSC: Bisztritsányi – Bátori 1, Kayes, Graham 1, Salamon 3, Bundschuh 1, Brguljan. Csere: Decker Á. 1, Kovács G. 1, Hegedűs, Gór-Nagy 1.

Vezetőedző: Vincze Balázs

Gól/emberelőny: 1/13 ill. 3/15

Gól/büntető: 2/2 ill. 1/1

Kipontózódott: Gocic (27. p.), Aleksics (30. p.)  ill. Brguljan (20. p.), Bundschuh (24. p.), Gór-Nagy (28. p.)

Továbbjutott: a Szolnok, 22-20-as összesítéssel

Fotó: Vizipolo.hu/Szöllősi Bence

Gy. Zs.



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek