2020 október 13.

Bajban a Szentes – mindkét felnőtt együttes vezetőedző nélkül maradt

A férfi együttes csak novemberben ugorhat vízbe.

Fotó: Szentesi VK / facebook archív

A férfi csapat öt játékosa és vezetőedzője fertőződött meg, Matajsz Márk pedig tíz napra karanténba került, hiszen egy hozzátartozója kapta el a koronavírust – számolt be a Szentesi Vízilabda Klub facebook oldala.

Bujdosó Tamás, a Szentesi Vízilabda Klub elnöke elmondta: férficsapatunkból öt játékos és a vezetőedző fertőződött meg, valamint néhány ifjúsági játékosunk tesztelése még folyamatban van.

Hozzátette: mindezek mellett női csapatunk trénere, Matajsz Márk is 10 napos hatósági karanténba került, mivel egy hozzátartozója elkapta a koronavírust. Nehéz helyzetben van klubunk a vírus által, ugyanis férficsapatunknál korlátozottak így az edzéslehetőségeink, nem tudnak meccseket játszani, míg Matajsz Márk személyében ezekben a napokban nem csak felnőtt női együttesünk vezetőedzőjét kell nélkülöznünk, hanem a leány ifjúsági- és serdülőcsapat trénerét is. Rendkívül nehéz helyzetbe kerültünk, főleg férficsapatunk, de ebben a szituációban mindenkinek az egészsége a legfontosabb. Éppen ezért elképesztően fontos, hogy összetartsunk, fontos szerep hárul a csapatkapitányokra, valamint a Matajszt helyettesítő Dömsödi Józsefre, és a Pellei Csaba feladatait ideiglenesen ellátó Horváth Tamásra – folytatta a klubelnök.

Bujdosó közölte, hogy halasztást kértek férfi csapatuknál az október 17-ei Debrecen elleni bajnokira és legközelebb november 7-én ugorhat vízbe a csapat. A klub közösségi oldala hangsúlyozzza, hogy senki nem kezdheti addig munkát, amíg nem gyógyult meg és produkált negatív koronavírus-tesztet. Hozzátették, hogy a nők szombaton, a férfiak pedig november 7-én játszhatják bajnokijukat.

 



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek