2015 július 13.

Az idény meglepetése: Xavi Garcia a Jug Dubrovniké!

Hivatalos honlapján jelentette be a horvát gárda, hogy a spanyol sztár a következő idényben náluk folytatja. Garcia a Vodafone-kupán még a Barceloneta játékosa volt, de az idényt a Rijekában fejezte be. Bonyolult sztori.garcia

Talán az átigazolási szezon legszebb története a spanyol válogatott erősségének, Xavier Garciának keringője. A 31 éves játékos a most befejeződött szezont a horvát Primorje Rijekában küzdötte végig, csapatával többek között Bajnokok Ligája-ezüstérmet szerezve. A nagy játékosmozgás közepette a Barcelonetában találta magát. A Vodafone-kupán is ott volt a spanyol válogatottat, a hivatalos nevezésen is a Barceloneta szerepelt a neve mellett klubjaként. Most robbant a bomba: a Jug Dubrovnik saját oldalán jelentette be, Xavier Garcia mától az ő játékosuk…

“Igen, úgy volt, hogy a Barcelonetában folytatom – mondta el a Jug honlapjának adott interjúban Garcia. – Már közel voltunk a megegyezéshez, de aztán villámgyorsan változtak a dolgok. A Jugtól visszautasíthatatlan ajánlatot kaptam, márpedig nekem a családom érdekeit is figyelembe kell vennem, gondolnom a jövőmre. A Jug nagyszerű klub, jól érzem magam Horvátországban, és újabb trófeákat akarok nyerni.”

A Jug mindenesetre mer nagyot álmodni, nagy lépésekkel erősít. Kobescsak edző Garcia előtt megszerezte Jokovicsot is (Perrone és Loncsar mellett), ilyen nagy nevek pedig sok mindenre képes együtt…

Gy. Zs.



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek