Átigazolás: Czigány Károly a BVSC-ben
A férfi Ob I-ben szereplő BVSC csapata leigazolta a következő szezonra Czigány Károlyt. A játékos egy idényre írt alá a vasutas együtteshez.
Arról már korábban írtunk, hogy a három tavaly érkező játékossal, Pásztor Mátyással, Török Bélával és Kovács Péterrel hosszabbított a csapat. Most pedig egy új igazolást jelentett be nekünk Märcz Tamás, hiszen a Pécsett majd egy fél idényt Svájcban játszó Czigány Károly hazatér és a vasutas együttesben folytatja pályafutását. A vezetőedző, mint elmondta oldalunknak: Mindenképp erősítést jelent a csapatnak, elsősorban támadásban számítok az ő játékára. Az átigazolási hírek még nem értek véget a BVSC-nél, hiszen lehetséges, hogy a közeljövőben újabb játékosmozgásról számolhatunk be.
Egy távozója már biztos van az együttesnek, hiszen Mészáros Csaba a Vasasban folytatja.
Sz. B.