2016 november 25.

Arccal a franciák felé

Női válogatottunk gőzerővel készül a franciák elleni világliga mérkőzésre. A megfiatalított csapattól is, cél a győzelem. 

noivalogatottedzes2016112501

Bíró Attila és a válogatott munkában (Fotó: vizipolo.hu)

Bíró Attila az elmúlt héten kihirdette a franciák ellen készülő keretét. A női válogatottban hat újonc is szerepet kapott. A szakvezető pedig most meg is kezdte a munkát és már mindenkinek a világliga meccs lebeg a szeme előtt. Első állomásként ma a Dunaújvárossal kétkapuzott a csapat, akik az Euroliga csoportmeccskre készülnek.

Szerencsés helyzetben vagyunk, mert a jövő évi vb-re való tekintettel nem engedhetjük meg, hogy kísérletezünk – szögezte le Bíró Attila a Reggeli Startban. Konkrétan nincs lefektettve elvárás, de a legjobb négyben vagy érmet mindenképp szeretnénk szerezni. A szakvezető elmondta: Történt volna generációváltás, ha nincs a hazai rendezésű vb. Nőkről van szó, családalapítás, gyermekvállalás egy évvel kitolódott.

A keretről hangsúlyozta: A fiataloknak szerettem volna lehetőséget adni, egyébként minden világliga meccsre más csapatot fogok kijelölni. Kíváncsi vagyok, hogy tudják felvenni egy vagy két lépcsővel magasabb szintet. Mennyre tudnak beilleszkedni és hogy tudják megráncigálni a rutinos játékosok bajszát. – mondta Bíró Attila.

Női válogatottunk jövő kedden játszik a franciákkal világliga meccset.

A női válogatott kerete:

Kapusok: Gangl Edina (UVSE), Lekrinszki Gina (Szentes), Magyari Alda (Honvéd)

Mezőnyjátékosok: Bujka Barbara (Szeged), Czigány Dóra, Csabai Dóra, Hertzka Orsolya, Keszthelyi Rita, Kisteleki Hanna, Kuna Szonja, Szücs Gabriella (mindannyian UVSE), Farkas Tamara, Tóth Csenge (mindketten Szentes), Parkes Rebecca (Eger) – mezőnyjátékosok

A női Világliga-selejtezők európai csoportjai:

A-csoport: Oroszország, Görögország, Hollandia
B-csoport: Olaszország, Magyarország, Franciaország

A B-csoport programja:

November 22.: Olaszország–Franciaország
November 29.: Franciaország–Magyarország



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek