2016 november 05.

A Szombathely folytatná győzelmi szériáját

A férfi Ob I/b újonca a Kőér utcában vendégesekedik. Matajsz Márk csapata elvinné a három egységet. 

avustorna02

A Szombathely újonc létére második helyen áll a B-csoport tabelláján. Ma az ASI-hoz látogat a csapat, mely együttes szintén 12 egységgel áll, így jó meccsre van kilátás.

– Nem a tabellából kell kiindulni, hiába áll mögöttünk az ASI, nagyon erős, hajtós, egységeses, több rutinos játékossal rendelkező gárda, amely rendre sok gólt szerez – szögezte le Matajsz Márk. – Nekünk azonban saját magunkkal kell foglalkoznunk, a saját játékunkat kell minél jobb játszani. A védekezésünk rendben volt Nagykanizsán, ezúttal is hasonló teljesítményt várok hátul. Doma Péter ujjsérülést szenvedett, Ekler Bendegúz beteg, kérdéses a játékunk. Sokat utazunk, sokat meccselünk, de alkalmazkodunk a helyzethez, nem panaszkodunk. Feszített a programunk, hiszen a csütörtök esti Komjádi Kupa-meccseken két játékosom kivételével valamennyien vízbe szállt, ráadásul vasárnap Szegeden ifimeccset játszunk, ott is helyt kell állnunk. Kedd óta egyébként Budapesten készül az OB I/B-s, az ifi, a serdülő és a gyermekcsapa – amolyan mini edzőtáborban veszünk részt. – fogalmazott a vezetőedző az aligator.hu-nak.

A férfi Ob I/b, B-csoportjának állása: 

1. RacioNet Honvéd 15 pont
2. AVUS Szombathely 12 pont
3. ASI 12 pont
4. Neptun 12 pont
5. OSC 10 pont
6. Kaposvár 5 pont
7. Dunakanyar 5 pont
8. Nagykanizsa 4 pont
9. Pécs 4 pont
10. Alfa SC 3 pont



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek