2017 február 01.

A szerdai rangadón győzött a BVSC

A BVSC idegenben 7-9-re legyőzte a Honvédot, ezzel továbbra is nyitott, hogy a B csoportban melyik csapat jut be a négy közé.

Honvéd -  BVSC

Honvéd – BVSC (foto: vizipolo.hu)

A forduló rangadóján telt házzal fogadta a Honvéd a BVSC csapatát. Steinmetzéknek nem más volt a tét, mint a felső házba jutás, amihez egy döntetlen is elegendő lett volna, míg Szűcs Levente csapatának mindenképpen nyernie kellett ahhoz, hogy életben tartsa a legjobb négy közé kerüléshez fűzött reményeit.

A találkozó első gólját Szivós Márton szerezte, amire hamar érkezett is válasz Pásztor Mátyás részéről. Ezt követően  10 percig nem született gól. A “csendet” Gyárfás Tamás találata törte meg, majd újra kiegyenlített a BVSC és folytatódott a fej-fej melletti küzdelem. Török Béla góljával vezetett először a vendég együttes. Innentől kezdve már csak kapaszkodott a Honvéd, többek között a négy találatig jutó Szivós Mártonnak köszönhetően.

Tehát továbbra is folytatódik a csata a felső házért, ehhez a BVSC-nek a Miskolcot, a Honvédnak a Tatabányát kell legyőznie.

Szűcs Levente: ” Nagyon kemény mérkőzés volt, olyan amire számítottam. Talán néha már súrolta is a sportszerűség határait, de örülök, hogy azon belül maradt.

Vad Lajos: ” Először is gratulálok a BVSC-nek, úgy láttam, hogy sokkal motiváltabbak voltak, mint mi, sokkal jobban akarták a sikert. Ez lehet a vereségünk egyik oka. A másik az, hogy éveken át táncoltunk pengeléen, most a másik oldalra estünk, teljesen jogosan.”

Racionet Honvéd – MKB-Euroleasing BVSC-Zugló 7-9 (1-1,2-3,3-3,1-2)

Gólszerzők: Szivós M. 4, Gyárfás T.2, Simizu ill. Czigány K. 2, Kovács P., Szabó Bence, Szabó Bendegúz, Várnai, Török, Pásztor, Létay

 

A találkozón készült képek megtekinthetők galériánkban

 

(vizipolo.hu Agi)

 



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.