2015 március 25.

A Szeged tovább száguld – interjú a vezetőedzővel

Varga Péter vezetőedzőt a szegediek elképesztő sorozatáról kérdezte a vizipolo.hu. Az Eger elleni győzelem, a fiatalok felelősségvállalása és egy sokat eldöntő másik meccs.

2014-2014 Fradi - Szeged02

20. forduló: Tiszavirág Szeged Diapolo – Szentes 14-9

21. forduló: Vasas – Tiszavirág Szeged Diapolo 6-9

22. forduló: RacioNet Honvéd – Tiszavirág Szeged Diapolo 8-10

23. forduló: BVSC – Tiszavirág Szeged Diapolo 7-8

24. forduló: Tiszavirág Szeged Diapolo – Eger 12-10

Így néz ki a szegedi csapat teljesítménye az utolsó öt fordulóban. Öt meccs, öt győzelem, nem is kis ellenfelekkel szemben. Idegenben legyőzve a Honvédot, a Vasast, a közvetlen vetélytárs BVSC-t. Most szombaton pedig jött a bajnok, az Eger, és szintén pont nélkül maradt Szegeden. Varga Péter vezetőedzőt kérdeztük a remek sorozatról.

– Nekem ez az első évem vezetőedzőként felnőtt csapatnál – kezdte a szegedi sikertréner. – Idő kellett, akárcsak a csapatnak. Összeszoktunk mostanra. Nálunk sokan játszanak, akik először töltenek be meghatározó szerepet egy csapatnál, ezt is meg kell szokni, a fiataloknak pedig a terhelést. Tapasztalatlanok voltunk, mostanra értünk össze.

– Elég lehet ennyi a bajnok legyőzéséhez?

– Igen. Szombaton sem történt más, hiába vezetett az Eger már 3-0-ra, szép lassan elkezdtünk dolgozni. Egy-két fontos védés, az akarás, és az, hogy a legjobbkor, a végén vezettünk két góllal – mindez győzelmet ért.varga peter szeged

– Már biztosan a legjobb hat között végeznek. Mire számít a csapattól a rájátszásban?

– Két forduló van hátra az alapszakaszból, és a számunkra legfontosabb mérkőzést nem mi játsszuk, hanem a Honvéd és a BVSC, egymás ellen. Ezen dőlhet el, hogy előbbre tudunk-e lépni a hatodik helyről, mert nem mindegy, hogy az Egerre kerülünk-e össze a rájátszás során, vagy a Ferencvárossal, Honvéddal. Bízunk benne, hogy a BVSC megveri a Honvédot.

– Hogyan látja a következő szezont? Tudnak erősíteni?

– A jövőről még nem szeretnék beszélni, egyelőre folyik a bajnokság. Az biztos, hogy együtt akarjuk tartani a csapatot.

– A kupában elindulnak, amennyiben erre jogot szereznek?

– Előbb szerezzük meg azt a jogot, aztán beszéljünk újra…

Gy. Zs.



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek