IX. Volvo-kupa: Vannak még jegyek, minden magyar gól után 90 ezer forint az utánpótlásnak
A hétvégén Budapest ad otthont első ízben a IX. Volvo-kupának. A mai sajtótájékoztatón többek között az is kiderült, hogy minden magyar gólnak nagy súlya van…
Közeleg a Volvo-kupa, ennek jeleként ma megtartották az esemény sajtótájékoztatóját.
Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, arról beszélt miért pont a Laky Károly uszodára esett a választás: Kerestük az országban a frissen épült létesítményeket, valamint, hogy az utánpótlás szempontjából minél hasznosabb legyen ez a kupa. Ebből a szempontból tökéletes helyszín lesz a BVSC uszodája.
Andrasovszky Zoltán, a Volvo Hungária hálózatvezetője aláhúzta: Rangos esemény elé nézünk hiszen bárhol is járt az országban a torna, mindenhol sikert aratott. – A nagy bejelentés pedig ezután jött – Minden magyar gól után a Volvo 90 ezer forintot ajánl fel az utánpótlás részére. A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Benedek Tibor üdvözölte a fenti döntést, és hozzátette: A kisebb pálya 20%-al több gólt eredményezett a világliga meccseken, így nagy esély van rá, hogy így lesz ez az elkövetkezendő három meccsen is. – majd a kapitány rátért az eseményre – „Örülünk, hogy ilyen lehetőségünk van, hogy öt napot együtt tudjunk készülni. Az uszoda valóban különleges, már csak azért is, mert én is itt játszottam életem első mérkőzését. Erős ellenfelek érkeznek, nagyon várjuk már ezt a pár napot, lehetőségünk nyílik arra, hogy a Világliga szabályait éles körülmények között gyakorolhassuk.”
Végezetül Madaras Norbert ragadta magához a mikrofont, aki bizakodva néz a kupa elébe, csapatkapitányunk elmondta: „A klubszezonban ez a leghosszabb idő, amit együtt tudunk tölteni, ez Tibinek és nekünk is sokat segít a közös munkában. A kisebb pálya miatt különösen, de amúgy is nagyon jó az ellenfélválasztás. Most lesznek szoros meccsek, ennek pedig kifejezetten örülök, hiszen ezeken derül ki igazán, hol is tartunk.”
IX. Volvo-kupa nemzetközi torna, (Budapest, Szőnyi út, Laky Károly Uszoda)
2015. február 13., péntek:
16:30 Horvátország–Kanada 16.30
18:30 Magyarország–Egyesült Államok
2015. február 14., szombat:
17:15 Egyesült Államok–Kanada
19:00 Magyarország–Horvátország 19.00
2015. február 15., vasárnap:
10:30 Horvátország–Egyesült Államok
12:30 Magyarország–Kanada
Jegyárak: 3.500.- felnőtt, 2.000.- 4 és 16 éves kor között, 4 éves kor alatt ingyenes. (csak napijegy van) További részletek és vásárlás: jegyed.hu
Sz. B.