Átigazolás: kapust igazolt a Szentes
Hivatalosan is bejelentett a szentes új igazolását.
Fotó: Szentesi Vk
Griszbacher Márk érkezett a Kurca-partjára. Az új hálóőrt az első benyomásairól kérdezte a klub honlapja:
Nagyon jónak látom ezt az együttest, mind csapatmechanikában, mind edzés szempontjából. Szerintem nagyon egy hullámhosszon tudunk, lenni segítjük egymást, ami szerintem pozitív előjel a meccsszezonra nézve. Álmaim és vágyaim vannak, ahogy szerintem a csapat többi tagjának is, de ezt majd egy szezon utáni interjúban elmondom, hogy sikerült-e valóra váltani. Július végén vágtunk neki a munkának, előtte volt időnk feltöltődni, kikapcsolódni, de bármelyik vízilabdást megkérdezzük, nem az alapozás a kedvenc időszaka (nevet). Ez első hetek mindig nehezek, aztán nő az edzésintenzitás, viszont fejben kell átállnunk és felvenni a ritmust a bajnokságra.
A Magyar Kupáról pedig eképp nyilatkozott:
Nyilván próbálunk a lehető legjobban teljesíteni. Olyan szempontból kedvező lesz számunkra, hogy az OSC-vel egy csoportba kerültünk a Kupában és majd azt követően egy hét múlva a bajnokságot is ellenük indítjuk. Ez egy jó erőfelmérő lesz. Alapvetően a Magyar Kupából is megpróbáljuk a legtöbbet kihozni, hiszen hazai közönség előtt szerepel majd a csapat
– fejezte be a Szentes újdonsült hálóőre.