2025 augusztus 19.

Átigazolás: klubot vált ex-válogatottunk

A Savona után, Bolognába teszi át a székhelyét Erdélyi Balázs.

Fotó: Rari Nantes Savona facebook archív

Két szezon után távozott a Savona gárdájától Erdélyi Balázs és a De Akker Bolognához igazolt.

Erdélyi pályafutását az Egernél kezdte, majd az Egyesült Államokban, a Pacific Tigers egyetemi csapatában játszott 2014-ig. Ezután visszatért Magyarországra, ahol ismét az Egerben szerepelt majd, az OSC-nél és a Vasas csapataiban is pólózott. Klubszinten Erdélyi háromszoros Magyar Kupa-győztes (2007, 2008, 2015), valamint LEN Euro Kupa-győztes a Vasassal – épp a Savona legyőzésével.

A magyar válogatottal is szép sikereket ért el, hiszen bronzérmes lett a 2021-es tokiói olimpián, Európa-bajnok 2020-ban, Vb ezüst 2017-ben, valamint aranyérmes az Universiadén Kazanyban 2013-ban.

A mostani kontraktusról pedig Erdélyi Balázs így nyilatkozott:

„Nagyon örülök, hogy Bolognában játszhatok. Azonnal igent mondtam a sportigazgató, Arnaldo Deserti ajánlatára. Remélem, hozzájárulhatok ahhoz, hogy a csapat az élmezőnyben maradjon, és akár a legjobb négy közé is bekerüljünk.”

A bolognai sportigazgató, Arnaldo Deserti így indokolta a választást:

„Stefano Luongo hazatérésének szándéka miatt olyan játékost kerestünk, aki technikailag és gólerősségben is segíteni tud minket céljaink további elérésében. Balázs olyan játékos, akinek tapasztalata és hozzáállása példaként szolgálhat a fiatalabb játékosaink számára is, megmutatva, hogy mindig lehet számítani egy olyan vezéregyéniségre, aki vállalja a felelősséget.”

A De Akker a tavalyi szezonban a 6. helyen végzett, ez pedig azt jelenti, hogy a csapat idén a Konferencia Ligában is szerepel.



Kapcsolódó cikkek